Hallás
A környezetből érkező hangokat fülünk és egyéb szerveink alakítják át és juttatják el az agyhoz, hogy rezgésekből értelmes szöveget, dallamot kapjunk. Van azonban olyan tartomány, amelyet képtelenek vagyunk érzékelni - és az sem véletlen, hogy két fülünk van. A hallás (más szóval auditív vagy akusztikus érzékelés) az élőlények hangérzékelésének neve. Mit nevezünk halláskárosodásnak? Milyen hallókészülékek vannak forgalomban? Minden egy helyen, ami csak a fülünkkel kapcsolatos.
Hihetetlen, a fülre is hat a mozgás
Az érzékszerveink működésével nem sokat szoktunk törődni, amíg azok hibátlanul teszik a dolgukat, mert teljesen természetesnek vesszük, hogy például a környezet zajait vagy a beszédet felfogjuk, s a belőle leszűrhető információkat hasznosítjuk. De megtörténhet, hogy zavar támad az érzékelésben, s ekkor megértjük, hogy mekkora értéket jelentenek számunkra a különféle jeleket, információkat felfogó szerveink.
Gyógyszerkereső
A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.