Gyógyszergyártás

Kapcsolódó videók

Tudomány

A Richter Csoport

A Társaság fő tevékenységét, azaz gyógyszeripari termékek kutatás-fejlesztését, előállítását és értékesítését számos leányvállalat, közös vezetésű és társult vállalat támogatja. Mindezek a társaságok az anyavállalattal együtt alkotják a Richter Csoportot. A létrejött szinergia eredményeként a Csoport együttes teljesítménye többet jelent, mint az egyes vállalatok egyéni mutatóinak összege. A Richter hagyományos piacain működő termelő leányvállalatai, valamint saját, specializált marketinghálózatának kiépítése és folyamatos bővítése alapozta meg a Csoport regionális multinacionális jellegét. A Richter zöldmezős beruházások által, új társaságok alapításával bővítette termelő vállalatai körét Oroszországban és Indiában. Emellett akvizíciók és társulás útján is erősítette a Társaság multinacionális jellegét Romániában, Lengyelországban és Németországban.

Tudomány

Kutatás a Richternél: így születnek a legmodernebb gyógyszerek

Az originális kutatás mellett generikus készítményfejlesztéssel, illetve kémiai eljárásfejlesztéssel foglalkozik. A Társaság eredeti gyógyszerkutatási tevékenysége kizárólag a központi idegrendszer betegségeinek leküzdésében hatékony gyógyszerek felfedezésére és kifejlesztésére koncentrál. Ezen belül elsősorban a krónikus fájdalom, a szkizofrénia és a szorongás kezelésére alkalmas molekulákra összpontosít. Az originális kutatás tekintetében a Richter az innováció, a technológiai színvonal, és a gyorsaság hármasára helyezi a hangsúlyt. Ennek érdekében az elmúlt évek során jelentős erőforrásokat összpontosított a biológiai laboratóriumok megújítására és az infrastruktúra modernizációjára.

Tudomány

Pillantson be a Richter gyógyszergyár életébe!

Gyógyszert mindig azonos, kiváló minőségben kell előállítani. A gyógyszeriparban ezért a szakértelem mellett kiemelt szerepe van a modern berendezések és gyártási technológiák alkalmazásának. A Richter elkötelezte magát a minőségbiztosítás folyamatos javítása mellett, szigorúan betartja mind a hazai, mind a nemzetközi szakmai szabályozásokat és irányelveket, amelyeket magyar, európai és amerikai minőségellenőrző intézmények a termelés minden területén rendszeresen ellenőriznek. Készítményeinek minősége megfelel a legmagasabb követelményeknek. Mindez ékes bizonyítéka: magyar gyógyszer a világ bármely piacán megállja a helyét. A mind szigorodó minőségi követelményeknek, illetve a partnerek növekvő igényeinek való megfelelés érdekében a Társaság folyamatos beruházásokat hajt végre.

Gyógyszerkereső

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.