Európai Unió
Új típusú antibiotikumon dolgoznak
Az antibiotikumrezisztencia már most évente mintegy 700 ezer ember halálát követeli, a probléma pedig csak súlyosbodik. Az ellenálló kórokozókat minél előbb meg kell fékezni, ehhez azonban egészségügyi innovációkra van szükség. Ilyen és ehhez hasonló fejlesztésekben nyújt segítéget az Európai Unió azzal, hogy részt vesz a kutatók munkájának finanszírozásában.
Egész Európának baja van az egészségüggyel
Minden európai ország hasonló problémákkal küzd az egészségügy terén. Az ellátásnak sokkal inkább a betegekre kellene koncentrálnia - állapították meg a Budapesti Gazdasági Egyetemen tartott Párbeszéd a polgárokkal elnevezésű rendezvény résztvevői.
Gyógyszerkereső
A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.