Dr. Székely László
Hatalmas változásokat ígérnek az egészségügyben
Kásler Miklós szerint rövid időn belül a kormány asztalára kerül a javaslat, amelynek célja, hogy a betegeknek az ország egyetlen sürgősségi osztályán se kelljen órákat várakozniuk. Megtárgyalhatják a Magyarságkutató Intézet létrehozásának javaslatát is.
Tovább gyűrűzik a kirúgott szívsebész ügye
Azonnali vizsgálatot rendelt el Kásler Miklós miniszter a műtétre váró, elhunyt beteg miatt - közölte Gulyás Gergely miniszter a parlamentben. Állítja, az orvosok által végzett vizsgálat azt állapította meg, a beteg nem Székely László főorvos azonnali hatályú kirúgása miatt halt meg.
Gyógyszerkereső
Az átvonuló hidegfront felhőzete reggel elhagyja a keleti és déli tájakat is. Mögötte ismét napos idő várható felhőátvonulásokkal. Reggelig helyenként még másutt is, napközben viszont már főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.