Cayenne Bors
Csípős paprikával a krónikus betegségek ellen?
A Cayenne-bors kedvező egészségügyi hatásairól már sokat olvashattunk, azonban ez a fűszer (illetve azok, melyek szintén kapszaicint tartalmaznak) bizonyos krónikus problémák, sőt egyes daganatos betegségek kialakulásának rizikóját is csökkenthetik.
Le a vérzsírral! De hogy?
A trigliceridek a vérben található lipidek, vagyis zsírok. Többek között azért fontosak, mert a sejtjeink energiát nyerhetnek belőlük, azonba, ha túlságosan is sok van belőlük a véráramban, könnyen megtapadhatnak az erek falán, megnövelve bizonyos súlyos betegségek rizikóját.
Gyógyszerkereső
Zavartanul napos, száraz időre számíthatunk. A délkeleti szelet elsősorban az Észak-Dunántúlon kísérhetik élénk, Sopron környékén olykor erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között várható, a nyugati országrészben lesz a legmelegebb.Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat, így fronthatásra nem kell számítani, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.