Ápolási Díj
Új gyermekgondozási díjat vezetnek be
A kormány a tartósan beteg gyermeküket, illetve hozzátartozójukat otthonukban ápolók munkájának megbecsülése jeléül szerdai ülésén döntött a gyermekek otthongondozási díjának (gyod) bevezetéséről és a nem gyermeküket otthon gondozó hozzátartozóknak járó ápolási díj általános emeléséről - mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.
Nem jár több pénz az otthonápolásért
A Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület és az aHANG platform együtt indította el Az otthoni ápolás munka, amelyért munkabér jár! című petíciót. Az otthoni ápolási díj emelésének ügyét az összes ellenzéki párt támogatta volna, de a kormány leszavazta a kezdeményezést.
Gyógyszerkereső
Olvasd el aktuális cikkeinket!
A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat, északnyugat felől magasszintű felhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt sokfelé szélcsend várható.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.