Új gyermekgondozási díjat vezetnek be

A kormány a tartósan beteg gyermeküket, illetve hozzátartozójukat otthonukban ápolók munkájának megbecsülése jeléül szerdai ülésén döntött a gyermekek otthongondozási díjának (gyod) bevezetéséről és a nem gyermeküket otthon gondozó hozzátartozóknak járó ápolási díj általános emeléséről - mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Novák Katalin közölte: az intézkedés részleteit az Országgyűlés elé kerülő jogszabálytervezet tartalmazza majd. Hangsúlyozta: az egyik legfőbb változás, hogy a súlyos fogyatékosságából és tartós betegségéből fakadóan önellátásra képtelen gyermeküket otthon ápoló szülőknek jövő év január 1-től új ellátási kategóriát vezet be a kormány: a gyermekek otthongondozási díját (gyod), amelynek összege bruttó 100 ezer forint lesz.

Csak félig elégedettek az ápolási díj emelésével - részletek !

Azok a családok, amelyek több önellátásra képtelen gyermeket is nevelnek, másfélszeres összegű, tehát bruttó 150 ezer forint gyod-ot kapnak. A gyermekek otthongondozási díját nyugdíj-járulékfizetési kötelezettség terheli - tette hozzá. Ismertette: a gyermekek otthongondozási díjára jelenleg 17 ezer család jogosult. A jogosultság független attól - emelte ki -, hogy az önellátásra képtelen gyermek hány éves, a jogosultság alapja ugyanis a szülő-gyermek viszony.

A jogosultság alapja ugyanis a szülő-gyermek viszony.
A jogosultság alapja ugyanis a szülő-gyermek viszony

Tehát az a szülő is jogosult rá, aki önellátásra képtelen, akár harminc éves vagy idősebb gyermekét gondozza. Erre az új ellátásra minden önellátásra képtelen gyermek után automatikusan jogosultak lesznek a szülők függetlenül attól, hogy az eddig ismert három kategória közül ( ápolási díj , kiemelt ápolási díj, emelt összegű ápolási díj) melyikbe tartoztak. Az ellátás csak az egyik vér szerinti szülőnek, örökbefogadó szülőnek, és csak gyermek után állapítható meg, úgy, hogy az önellátásra képtelen gyermek vér szerinti vagy örökbefogadó szülőjének halála esetén, illetve ha a szülő akadályozott az ápolási tevékenységben, a gyermekkel egy háztartásban élő közeli hozzátartozónak is megállapítható az önellátásra képtelen gyermek otthongondozási díja. A gyermek otthongondozási díját az ápolási díjra irányadó 10 százalékos járulékfizetési kötelezettség terheli.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, legfeljebb keleten kisebb körzetekben lehet szakadozás. A Dunántúlon egyre nagyobb területen, míg északkeleten csak néhol, és kis mennyiségben fordulhat elő eső. A keleties szél gyenge, mérsékelt marad. Késő este 0, +6 fok valószínű. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!