Társadalom
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
Alrovatok
Magánpraxis fellendítése egyik napról a másikra
A kórházi munkáját a mai orvos társadalom jelentős része teljesen kiszolgáltatott helyzetben végzi. Míg a szakrendelői feladatok viszonylagosan stabil keretek között működnek, addig a kórházi munka a fenntartó és a felső vezetőség esetleges politikai kitettsége miatt viszonylag instabil.
Nem kell új szuperkórház, amíg a többi a szakadék szélén billeg
Egy ideje már közbeszéd tárgya, hogy lesz-e új szuperkórház a fővárosban. A legfrissebb információk szerint még egyáltalán nem biztos, hogy elvetették ezt az ötletet. Az egészségügyért felelős államtitkár cáfolta, hogy döntöttek volna e terv törléséről.
Magyar orvosok: itthon halnak meg a legtöbben rákban
A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete (ReSzaSz) szerint az egészségügyben dolgozók egzisztenciális biztonsága mellett hangsúlyozni kell a betegbiztonság fontosságát is. Fontos, hogy az ehhez szükséges költségvetési forrás mindig, kiszámíthatóan rendelkezésre álljon.
Tíz kórház is elég lenne Magyarországon?
Az Index.hu cikksorozatba kezdett, amelyben a magyar egészségügy problémáit igyekszik részletesen feltárni. Az első cikk címe egy kemény felütés: "Az orvosbárókra megy el a pénz." De ennek szerencsére árnyalt és vitára ingerlő kifejtését is megkapjuk.
Egyre nagyobb teret kaphat az egészségügyi öngondoskodás Magyarországon
A háztartások egészségügyi kiadásainak folyamatos emelkedésével, illetve a magán-egészségügyi szolgáltatások népszerűségének növekedésével egyre nagyobb jelentősége lesz Magyarországon az egészségügyi öngondoskodásnak - Hangzott el az OTP Egészségpénztár sajtóháttér-beszélgetésén.
A Szegények Patikája program 65 millióval gazdagodott
Kiterjeszti "Szegények Patikája" akcióját a Gyermekétkeztetési Alapítvány. A legszegényebb magyar falvakban és városi lakókörzetekben élő gyermekek és fiatal felnőttek ingyenesen kapnak cukormentes étrend-kiegészítő C-vitamin készítményt áprilisban.
Már épül a luxuskórház a pesti Duna-parton
A Duna Medical Center kórházának építése már elkezdődött az elegáns ferencvárosi irodakorzón, a Lechner Ödön fasorban. Ha azt az üzleti filozófiát fogja követni, amit a társaság már működő rendelője és sebészeti centruma, akkor akinek pénze van, biztosan számíthat a magas színvonalú szolgáltatásokra.
A növekvő nyomás mentális problémákat okoz az orvosoknál
Az orvosokat támogató brit királyi alapítvány (Royal Medical Benevolent Fund - RMBF) új kutatása feltárta, hogy az orvosok egyre nagyobb nyomás alatt dolgoznak, amely kikezdi a mentális egészségüket és jólétüket. Erre sajnos idehaza is találunk példákat.
Minden orvosi adatunk felkerül a netre
Hamarosan minden egészségügyi adatunk, lelet, vizsgálati eredmény, felírt recept elérhető és visszakereshető lesz az interneten - természetesen csak az arra feljogosított orvosok, egészségügyi szakdolgozók számára. Ezzel a kezelőorvos sokkal pontosabb képet kap a betegről, és véletlenül sem marad otthon semmilyen lelet.
Hogyan ismerhető fel a hamis gyógyszer?
A legelső szempont mindig a gyógyszer beszerzési helye. Ha nem hivatalos, gyógyszertárban vásárolt termékről van szó, semmiképp se használjuk fel! De a doboz minősége, a rajta megjelenő grafika, betűtípus, nyomtatás mind-mind figyelmeztethetnek arra, hogy nem eredeti gyógyszerrel van dolgunk.
Itt az orvosok napja - köszönjük meg nekik
Magyarország a világ hatodik országaként tavaly csatlakozott az Orvosok Napja kezdeményezéshez, idén március 30-án már másodszor emlékezhetünk meg gyógyítóinkról. Ezen a napon a páciensek megköszönhetik orvosaik munkáját, és kifejezhetik elismerésüket.
Változó vastagságú fátyolfelhőzet szűrheti a napsütést, helyenként (főleg délnyugaton) olykor el is takarhatja a napot. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Napközben főképp északkeleten, majd estétől nagyobb területen kísérhetik élénk lökések az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható.Késő estére 8 és 15 fok közé hűl a levegő. Fronthatás ma nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezete pihenhet.