Társadalom
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
Alrovatok
Videodoktorhoz fogunk vizsgálatra járni
Mondani sem kell, hogy az egészségügyi szolgáltatások borzasztó drágák. Ráadásul kevés az orvos, nehéz alkalmazkodni az előjegyzésékhez, vagy kényszerűen várakozni a rendelőben mire sorra kerülünk. Szerencsére a digitális technológia lehetőséget teremt a helyzet könnyítésére.
Hogyan gyógyít a motivációs beszélgetés
Senki se lepődjön meg, ha az orvosa egyszercsak szokatlan motivációs játékba fog. Elmondani a betegeknek ugyanis, hogy miért kellene megváltoztatniuk az életmódjukat, s bátorítani őket az első lépések megtételére, mindig nagy kihívást jelent az orvosok számára. Egy új kommunikációs modell segítségével azonban komoly sikerek érhetők el.
Közel 33 ezer vak, és több mint 218 ezer látássérült él hazánkban
Csaknem 33 ezer vak ember él az országban, az esetek többségében az időskori makuladegeneráció és egyéb látóhártya-betegségek, a szürke hályog, a zöld hályog és a cukorbetegség áll a háttérben - egyebek mellett ez derül ki a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának kutatócsoportja által készített országos felmérés előzetes eredményeiből.
Németországban is legális lesz a marihuána
Németország jövő év elején legalizálhatja a marihuána orvosi célokra történő felhasználását - mondta Herman Groehe német egészségügyi miniszter. Az orvosi marihuána olyan súlyos betegségek kiegészítő terápiája lehet, mint az AIDS, a hepatitis C vagy a Parkinson-kór.
10 jel, ami veleszületett immunhiány-betegségre utalhat
Az immunológiai betegségek nagy csoportját képezik az immunrendszer veleszületett, gyakran öröklődő, egy családon belül több generáció tagjait is érintő betegségek, amelyeket összefoglaló néven immundeficienciáknak (immunhiány-betegségeknek) nevezünk.
Hogy ne legyen keserű a pirula....
Mit kezdjünk a gyógyszerleírásokkal? Mit vegyünk komolyan, honnan tudhatjuk, hogy mi vonatkozik ránk? A mellékhatások jó része tompított megfogalmazásban íródik, másrészt az ijesztő felsorolásból általában csak kevés érinti a gyógyszerszedőt.
Hányan szülnek magánorvosnál? Meglepő számok
A magánegészségügy növekedése ma már szinte közhely. Statisztikák és magánintézményi beszámolók igazolják a fizetős egészségügyi ágazat bővülését. A FoglaljOrvost.hu privát egészségügyi időpont-előjegyzési portál a magánszülészetek számait vette górcső alá anyák napja alkalmából.
Változó vastagságú fátyolfelhőzet szűrheti a napsütést, helyenként (főleg délnyugaton) olykor el is takarhatja a napot. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Napközben főképp északkeleten, majd estétől nagyobb területen kísérhetik élénk lökések az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható.Késő estére 8 és 15 fok közé hűl a levegő. Fronthatás ma nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezete pihenhet.