Társadalom
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
Alrovatok
Koronavírus: így hatottak a korlátozások az állatvilágra
Egy brit vezetésű kutatócsoport vizsgálja, hogyan hatottak a koronavírus-világjárvány megállítására hozott korlátozások a vadon élő állatok világára - számolt be róla a BBC hírportálja. Az úgynevezett emberi szünet, az antropopauza kutatását a Nature Ecology and Evolution című folyóiratban vázolták fel.
Megdöbbentően sok víz tűnt el a gleccserekből
Akkora mennyiségű jeget veszítettek el tömegükből az új-zélandi Déli-szigeten lévő gleccserek, amennyi ivóvíz 40 évre elegendő lenne az Ausztrália mellett fekvő ország lakosságának - mutatták ki a csendes-óceáni szigetország Víz- és Légkörkutató Nemzeti Intézetének (NIWA) kutatói.
750 magyar orvosi rendelőt újítanak fel
A Magyar falu program idei forrásaiból is sok száz helyen újulhat meg az orvosi rendelő, illetve biztosítanak modern felszereléseket az egészségügyi ellátáshoz - jelentette be Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Kiderült, miért veszélyes az alváshiány
A kevés alvás jelei általánosan ismertek: fáradtság, kimerültség, koncentrálási nehézség, esetleg ingerlékenység. Az elhúzódó alváshiány következményeit - ideértve a zavartságot, a paranoiát és hallucinációkat - azonban csak kevés ember tapasztalja meg. A rossz alvás mégis sokmillió ember életét keseríti meg, így az okok megértése alapvetően fontos.
Koronavírus: így is végződhet a járvány
A francia Nemzeti Tudományos Tanács négy valószínű forgatókönyvet vázolt fel a Covid-19-járvány lehetséges jövőjéről. A legjobb esetben a vírus terjedése ellenőrzés alatt marad, a legrosszabban pedig "kritikus" egészségügyi válság alakul ki. Van olyan, amit átvehetnénk a franciák gondolkodásából.
Az érelmeszesedést így kerülhetjük el
Az érelmeszesedés - az artériák megkeményedése és beszűkülése - kikövezheti az utat a súlyos, akár halálos keringési betegségek számára. A ritmuszavarok, szívroham, stroke, krónikus vesebetegség és egyéb kórok kialakulásának kockázata azonban jelentősen csökkenthető saját erőnkből is, testmozgással.
Koronavírus: ezért veszélyesebb, mint a számok mutatják
Talán olyan módon is halálos áldozatokat szed a koronavírus-járvány, amire egyébként vírusfertőzések esetén nem gondolnánk. A közösségi távolságtartás, az elszigetelődés fokozódása ugyanis felerősítheti az öngyilkos gondolatokat. A pandémia miatt kialakuló gazdasági válság pedig erre még rátehet egy lapáttal.
A nyári kötőhártya-gyulladás okai
A kötőhártya a szemgolyót és a szemhéj belső oldalát borító vékony hártya, amely elsőként érintkezik a külvilággal. Könnyen begyulladhat, amihez elég, ha piszkos kézzel megdörzsöljük a szemünket, de allergiásoknál a levegőben terjedő virágpor is kiválthatja a jellegzetes tüneteket.
A göndör hajat ezért nehéz ápolni
Az emberek (különösen a nők) életük során két dolgot egyszer vagy sokszor biztosan szeretnének elérni a hajukkal: vagy az egyenes szálakat begöndöríteni, vagy a göndör hajat kisimítani. Úgy tűnik, hogy az utóbbi a nehezebb feladat, amire tudományos magyarázat is van.
A koronavírus imádja a légszennyezést
A szakértők egyetértenek abban, hogy az éghajlatváltozás szerepet játszik a negatív egészségi hatások szaporodásában az egész világon. Az egészségkárosító jelenségek exponenciálisan növekedhetnek, ahogy közeledünk az úgynevezett környezeti fordulóponthoz, amelyre a tudósok egyre hangosabban figyelmeztetnek.
Infografika: ezt kell tudni a gyümölcsök cukortartalmáról
Minden gyümölcs tartalmaz természetes cukrot. Vannak nagyon édes gyümölcsök, mint a mangó és a görögdinnye, amelyeknek viszonylag magas a cukortartalmuk, de általában a gyümölcs kevesebb cukrot tartalmaz, mint az édesített ételek. Szinte mindenkinek, beleértve a cukorbetegeket is, előnyére válik, ha több gyümölcsöt fogyaszt. Infografikánk a gyümölcsök cukortartalmát ismerteti.
Nagyot csökkent a gyógyszertárak forgalma
Áprilisban 16 milliárd forinttal csökkent a támogatott gyógyszerek forgalma itthon márciushoz képest egy kutatás szerint. Azokban a megyékben esett vissza leginkább a bevétel, ahol előző hónapban - az előre hozott vásárlások miatt - a legerősebb növekedést produkálták.
Több tízezer ember marad ellátatlanul itthon
Friss adatok szerint júniusban csökkent a fogorvosi praxisok száma Magyarországon, egészen pontosan tizeneggyel lett kevesebb. Az összes üresen álló praxis miatt egyébként sok helyen csak csökkentett óraszámban tudnak fogorvosi ellátást biztosítani, de ami igazán szomorú, az az, hogy léteznek ténylegesen ellátatlan körzetek is.
Nagyrészt derült, száraz idő várható, majd északnyugat, nyugat felől változó vastagságú fátyolfelhőzet érkezik. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 4 és 10 fok közé hűl le a levegő. A hidegfront levonulása után nyugodtabb, frontmentes, de hűvösebb légtömeg alakítja az időjárást.