Társadalom
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
Alrovatok
Hiány lehet egy fontos vakcinából
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdán bejelentette, hogy a koronavírus-járvány továbbra is nemzetközi egészségügyi vészhelyzetnek minősül. A WHO emellett közölte, hogy a világszerte tapasztalható számos kolerajárvány és a vakcinahiány miatt ideiglenesen csak egy adag koleraellenes vakcinát javasol két adag helyett.
Drámai helyzet: bajban a háziorvosok, ha nem kapnak segítséget
A megemelkedett rezsiköltségek a háziorvosoknak is komoly gondot okoznak – van olyan praxis, ahol 17-szeresére nő a fűtési költség tavalyhoz képest. A Háziorvosok Online Szervezete szerint segítség nélkül sokan képtelenek lesznek kigazdálkodni a szükséges összeget.
Új járványokat hozhat a sarkköri jégolvadás
Az olvadó jégből kiszabaduló víz, valamint a globális felmelegedés miatt új helyeken megjelenő gazdatestek révén kiszabadulhatnak az Északi-sarkkör jegébe fagyott vírusok. Így akár új járványok is kialakulhatnak – figyelmeztetnek a Torontói és az Ottawai Egyetem kutatói.
Van valami, amit még egy rokontól sem szívesen kér a magyar
A hazai felnőtt lakosság többsége minden életkorban fontosnak tartja az anyagi függetlenséget, még a családjától sem fogad el szívesen pénzügyi segítséget, legfeljebb akkor, ha tényleg nagy a baj – derült ki egy friss felmérésből. A válaszadók meghatározó része sem most, sem időskorában nem akar a rokonai terhére lenni.
Rászoruló nőknek indul nőgyógyászati szakellátás
Traumaérzékeny szemléletű nőgyógyászati szakellátás indul hajléktalan nőknek a Dózsa György úti hajléktalanszálláson, ami azt jelenti, hogy a rendelőben olyan környezetet teremtenek, amelyben a nők fizikailag és érzelmileg is biztonságban érezhetik magukat – adta hírül a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI).
A látási viszonyok romlanak, sokfelé képződik akár sűrű (zúzmarás) köd, így nagyrészt borult, párás, ködös idő várható. Északkeleten gyenge ónos eső, havazás előfordulhat, de ónos szitálás, szitálás, néhol hószállingózás másutt sem kizárt. Sokfelé szélcsendes lesz az éjszaka.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -8 és 0 fok között alakul. Az orvosmeteorológiai helyzet most kedvezően alakul, nem várható számottevő fronthatás.