Eltűnt egy több ezer éves jéggerinc

Egyes kisebb svájci gleccserek extrém mennyiségű jégtömeget veszítettek el ezen a nyáron. A délkeleti országrészben fekvő Corvatsch-gleccseren olyan jégrétegek olvadtak el, amelyek már hétezer éve ott voltak – közölte a Zürichi Műegyetem (ETH).

„Amit most látunk, az erőteljesebb, mint amit eddig lehetségesnek tartottunk” – fogalmazott Matthias Huss glaciológus, az egyetemen működő Glamos Svájci Gleccsermérő Hálózat vezetője. A Corvatschon már nem is tudják folytatni a mérési programot, mert egyszerűen nincs jég, amit mérni lehetne. A Corvatschon elolvadt jégrétegek korát a Heidelbergi Egyetem korábbi méréseiből ismerik.

Silvaplana-tó, Corvatsch, Svájc
A Corwatschon nem maradt elég jég a gleccserek méréséhez. Fotó: Getty Images

A Glamos program keretében évtizedek óta mérik a gleccserek téli hótömegét és nyári hóolvadását. Három kisebb gleccser (Pizol, Vadret dal Corvatsch, Schwarzbachfirn) esetében már 2019-ben felhagytak a mérésekkel, a kisebb mértékű tavalyi olvadás után idén mégis újra megpróbálkoztak vele abban a reményben, hogy mérhető mennyiségű jeget találnak. Az idei nyár azonban "túl rossz" lett, technikailag már nem lehetséges mérni a további jégvesztést.

A jég olvadásával a táj drámaian megváltozik, a már eddig is vékony jégtakaró sokfelé teljesen eltűnik. Így történt ez a Corvatschon is, ahol egy több ezer éves jéggerinc lett semmivé csaknem teljesen. Csak kisebb foltok maradtak meg – mondta el a gleccserkutató. A Zürichi Műegyetem legfrissebb adatai szerint a svájci gleccserek 1931 és 2016 között tömegük több mint felét, 51,2 százalékát veszítették el, ami 62 köbkilométernyi jeget jelent. 2016 óta az olvadás gyorsult, további 12 százalék veszteséget okozva. Az Alpok gleccsereinek fele Svájcban található, az 1400 svájci jégfolyam együttesen valamivel kevesebb mint 1000 négyzetkilométert borít be.

Gyorsan olvad az egyik legnagyobb tiroli gleccser is

Minden korábbinál gyorsabban olvad az egyik legnagyobb tiroli gleccser, a már több mint 100 éve részletes megfigyelés alatt álló Hintereisferner. Az Ötz-völgyi jégmező idén tömegének öt százalékát veszítette el, ami 20 millió köbméter vizet, Innsbruck város húszhavi ivóvízfogyasztásával egyenlő mennyiséget jelent.

Az Alpok egyik legbehatóbban vizsgált gleccserére az elmúlt télen mindössze két méter hó hullott a szokásos három helyett, nyáron pedig minden idők második legmagasabb hőmérsékletét jegyezték fel a térségben – közölte az Innsbrucki Egyetem. A gleccser tömegére vonatkozóan 1952 óta állnak rendelkezésre részletes adatok, 2016 óta pedig naponta szárazföldi lézerszkennerrel világítják át, ami a világon egyedülálló módon valós időben mutatja a változásokat.

A gleccser idén mért rekordszintű olvadása az ember okozta klímaváltozás egyértelmű jele – mutatott rá Rainer Prinz, az Atmoszféra- és Krioszfératudományi Intézet jég és klíma munkacsoportjának tagja. A kutatók azt jósolják, hogy a jövőben egyre gyakoribbak lesznek az ötszázalékos jégtömegvesztések, és 10-20 év múlva már csak fele lesz meg a Hintereisfernernek, amely jelenleg mintegy hét négyzetkilométernyi területet fed le. Ausztriában 900 gleccsert tartanak számon.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább csökken a felhőzet. A déli és nyugati megyékben maradnak tartósan felhős, borult részek, másutt derült vagy gyengén felhős, napos idő valószínű csapadék nélkül. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul. Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!