Hálapénz miatt csapott le a rendőrség két főorvosra

Gyanúsítottként hallgatta ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) egy budapesti kórház két főorvosát és egyikük asszisztensét, akiket vesztegetés elfogadásával gyanúsítanak.

A két orvos tavaly június és augusztus között összesen 26 betegtől fogadott el többször is hálapénzt. A pénzből egyikük asszisztense is kapott – írta meg a police.hu az ügyben lefolytatott nyomozás adataira alapozva. Az eset kapcsán a többi között korrupciómegelőzését felelős Nemzeti Védelmi Szolgálat tett feljelentést a BRFK-nál.

A rendőrök a nyomozás során az orvosi rendelőkben is végeztek helyszíni kutatást. Az ottani íróasztalfiókokban közel kétszáz üres borítékra bukkantak. Ezek között számos olyanra, amelyen nemcsak a köszönöttel szó szerepelt, de még az átadó neve is.

Gyanúsítottként az egyik orvost tizennégy-, a másikat tizenkét-, míg az asszisztenst hétrendbeli, üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. Érdemi vallomást egyikük sem tett a kihallgatás alkalmával. A nyomozók az ügyben keletkezett iratokat átadták az illetékes ügyészségnek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott felhőzet tovább halad délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak az északi és nyugati tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!