Tényleg sikerült eltörölni a hálapénzt?

Sikeresnek tűnik a hálapénz megszüntetéséért folytatott küzdelem: 2021 eleje óta az egészségügy területén feltárt bűncselekmények közül csak néhány olyan esetről tudni, amely a hálapénzhez köthető.

Úgy tűnik, a paraszolvencia felszámolása nem okozott komolyabb fennakadásokat az állami ellátórendszerben. Kevés szakorvos döntött ugyanis úgy, hogy az állami helyett a magánszektorban folytatja a munkát – írta meg pénteki számában a Magyar Nemzet.

hálapénz, egészségügy
Sikeresnek tűnik a hálapénz megszüntetéséért folytatott küzdelem. A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Néhány bűncselekmény azért még történt

2021 elejétől 2022 szeptemberének végéig százöt feljelentés, illetve nyomozáskezdeményezés történt az egészségügy területén feltárt bűncselekmény gyanúja miatt. Ebből mindössze kilenc ügy kötődik hálapénz átadásához, elfogadásához – tájékoztatott a részletekről a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) sajtóosztálya.

A szervezet közlése szerint a szabályszegésekkel kapcsolatos feljelentésekre vagy nyomozáskezdeményezésre a szülészet-nőgyógyászat, a krónikus belgyógyászat, a reumatológia, a pszichiátria, a patológia és a sportegészségügy területén, valamint a védettségi igazolványok jogtalan megszerzése miatt került sor.

A hálapénz visszaszorítása érdekében tett erőfeszítések eredményességét igazolja az is, hogy a magyar háztartások éves szinten elhanyagolható összeget, csupán 1448 forintot költenek a hálapénzre, ami a 2021-es felmérésben szereplő 7424 forinthoz képest nyolcvanszázalékos visszaesést jelent – erről már a Pénzcentrum számolt be.

Nem volt tömeges átvándorlás

Úgy tűnik, a paraszolvencia szankcionálása az állami ellátórendszerben sem okozott komolyabb fennakadásokat, és az orvosok magánszektorba való tömeges átvándorlása sem következett be. Az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) tájékoztatása szerint ugyanis a hálapénz kivezetését követően – egyes szakterületek, például a szülészet-nőgyógyászat vagy a bőrgyógyászat kivételével – kevés szakorvos döntött úgy, hogy vált a szektorok között, és a korábbiaktól eltérően a teljes munkaidejét a magánellátásban tölti.

Az OKFŐ kiemelte, bízik abban, hogy az orvosi béremelés következő lépcsője, a további jogviszonyban való munkavégzés engedélyezése, valamint az illetmények eltérítésével járó minőség- és teljesítményértékelés bevezetése tovább növeli majd az elégedettséget és a rendszer transzparenciáját is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

Éjjel észak felől kisebb-nagyobb felhőtömbök sodródnak fölénk, változóan felhős idő várható, de emellett is lesznek derült területek - főként a középső országrészben. Péntek hajnalra foltokban pára, köd is képződhet. Csapadék nem valószínű. A légmozgás mindenütt mérséklődik, legyengül.Késő estére többnyire 2 és 11 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 7 fok között alakul, de a kevésbé felhős fagyzugokban fagypont alá is hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő területeken, vízpartok mentén enyhébb lehet a reggel. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!