Társadalom
Zöld ügyek
Megdöbbentő, milyen súlyos volt a tavalyi aszály
Tavaly történelmi aszály volt: az őszi és a nyári növények terméshozamai egyaránt elmaradtak a korábbi évek átlagaitól, de az állattenyésztés is megsínylette a szárazságot – írja a 2022-es év agrometeorológiai áttekintésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Fontos döntéssel előznék meg a hatodik tömeges kihalást
Az emberiség a tömeges kihalás fegyverévé vált, és itt az ideje, hogy véget vessünk a természet elleni háborúnak - jelentette ki kedden António Guterres Antonio Guterres ENSZ-főtitkár, aki a világszervezet Montréalban kezdődő biodiverzitási konferenciájának (COP15) előestéjén bátor döntések meghozatalára szólította fel az országokat.
Kifogyunk az ivóvízből a magyar fiatalok szerint
A magyar fiatalok több mint háromnegyede véli úgy, hogy kifogyunk majd az ivóvízből, harmaduk szerint ráadásul ez hamarosan bekövetkezhet – mutatott rá egy friss hazai felmérés, amely azt is megvizsgálta, hogyan viszonyul az egészség megőrzéséhez a fiatal korosztály.
Egyre messzebb kerülünk egy fontos céltól
A fosszilis energiaforrások égetése miatt idén egy százalékkal több szén-dioxid kerül a levegőbe, mint tavaly – derült ki a Globális szén-dioxid projekt (Global Carbon Project) nevű szervezet szakértői által készített jelentésből, amelyet az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének 27. éves ülésén (COP27) hoztak nyilvánosságra.
A gomolyfelhők estére a legtöbb helyen feloszlanak, nagy területen kiderül az ég. A dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet estig még élénk, egy-egy helyen erős lökések kísérhetik, majd mérséklődik a légmozgás. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.