Elektromos közlekedési eszközök: ennyi magyar vásárolt ilyet

Az európai emberek aggódnak a levegőszennyezés egészségügyi és környezeti hatása miatt, és úgy gondolják, hogy az ipari ágazatoknak, a munkáltatóknak többet kell tenniük a levegőminőség javításáért – derült ki az Európai Bizottság által közzétett Eurobarométer felmérésből.

A felmérés szerint az európaiak többsége, 89 százaléka úgy véli, hogy hazájukban komoly problémát jelentenek a levegőszennyezésből eredő légzőszervi betegségek, mindenekelőtt az asztma (88 százalék), valamint a szív- és érrendszeri betegségek (83 százalék). Az európaiak aggódnak a légszennyezés által a nyílt vizekben okozott környezetvédelmi problémák, például a savasodás és az algásodás (eutrofizáció) miatt is (83 százalék). A válaszadók csaknem fele (47 százalék) véli úgy, hogy romlott a levegőminőség az elmúlt tíz évben.

fiatal nő, maszkvielés, légszennyezettség, autós forgalom
Az európaiak többsége szerint komoly problémát jelentenek a légszennyezettség okozta megbetegedések. Fotó: Getty Images

Mit tehetünk a légszennyezés ellen?

Az Eurobarométer felmérésből kiderült, hogy az európaiak többsége továbbra is rosszul tájékozott a már létező uniós előírásokat illetően, a válaszadóknak csupán kisebb hányada (27 százalék) hallott ezekről. Ezzel együtt az uniós levegőminőségi előírásokat ismerő válaszadók nagy többsége (67 százalék) úgy véli, hogy az előírásokat meg kell erősíteni. Az európaiak nagy többsége szerint a légszennyezést nemzetközi szinten (65 százalék) kellene kezelni, ezt követi az európai és a nemzeti szintű kezelést támogatók (mindkettő 42 százalék), végül pedig a regionális vagy helyi megoldást szorgalmazók (32 százalék) aránya. Jelentős azok aránya is, akik úgy vélik, hogy minden szinten egyidejűleg kell intézkedéseket végrehajtani (19 százalék).

Az európaiak többsége szerint a nagy ipari létesítmények, a fosszilis tüzelőanyagokat hasznosító energiatermelők, a közigazgatási szervek és a munkáltatók nem tesznek eleget a jó levegőminőség előmozdítása érdekében. A lakosság ezzel szemben kellő erőfeszítést tesz. A válaszadók úgy gondolják, hogy maguk is többet tettek a kibocsátások csökkentése érdekében idén, mint 2019-ben. A tömegközlekedési eszközök használata, a kerékpározás, illetve a gyaloglás a leggyakoribb módjai annak, amelyekkel az európaiak saját bevallásuk szerint igyekeznek csökkenteni a levegőbe kerülő károsanyag-kibocsátást.

Sokak szerint itthon is romlott a levegő minősége

Magyarországon a válaszadók 47 százaléka szerint a levegő minősége az elmúlt tíz évben lényegében ugyanolyan maradt, tíz százalékuk szerint javult, 41 százalékuk szerint pedig romlott. Hetvenhét százalék szerint meg kell erősíteni az EU levegőminőségi szabványait. Ötvenkilenc százalék szerint nagyon, 36 százalék szerint meglehetősen súlyos egészségügyi következményei vannak a légszennyezésnek.

A levegőbe kerülő károsanyag csökkentése érdekében a magyarok 44 százaléka használt tömegközlekedést vagy kerékpárt, vagy a választotta a gyaloglást a gépkocsi helyett. A válaszadók 39 százaléka cserélte le régebbi, több energiát fogyasztó háztartási berendezését jobb energiahatékonysági besorolású berendezésre, 27 százaléka jobb szigeteléssel látta el a házát, 21 százaléka átalakította lakása fűtési rendszerét magasabb károsanyag-kibocsátású rendszerről alacsonyabb kibocsátásúra. Kilenc százalék azon magyar válaszadók aránya, akik már elektromos gépkocsit, elektromos motorkerékpárt vagy elektromos kerékpárt vásároltak elsődleges közlekedési eszköz céljára.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A vastagabb felhőzet fokozatosan délnyugat, nyugat felé halad, csak lassan szakadozik, közben északkeleten a gomolyok estére feloszlanak, de addig néhol kisebb záporeső előfordulhat belőlük. Az északias szelet estig még helyenként élénk lökések kísérik.Késő estére többnyire 2 és 11 fok közé hűl le a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!