Hihetetlen, miért halnak meg félmillióan évente

A beporzó rovarok pusztulásának számlájára írható az idő előtti halálozások egy százaléka, mintegy félmillió haláleset a világon – becsüli egy új kutatás.

A mezőgazdasági termények háromnegyedének szüksége van a beporzásra. Sok rovarfaj egyedszáma azonban drámaian csökken, így a nem megfelelő beporzás 3-5 százalékos veszteséget okoz a gyümölcsök, zöldségek és csonthéjasok termesztésében – idézi a kutatás megállapításait a The Guardian cikke. A tudósok szerint pedig világszerte a halálesetek nagyjából egy százaléka éppen azért következik be, mert csökkent ezen élelmiszerek fogyasztása.

méh, virágbeporzás
A beporzó rovarok eltűnése az emberi egészségre is rendkívül negatív hatással van. Fotó: Getty Images

A kutatók számításba vették a szívbetegségek, a stroke, a cukorbetegség és egyes rákfajták miatti halálozásokat, melyek valószínűsége csökkenthető egészséges táplálkozással. Ez az első tanulmány, amely a vadon élő beporzók pusztulásának emberi egészségre gyakorolt hatását számszerűsíti. A kutatócsoport a világ több száz gazdaságának adataira, a terméshozamok és az étrenddel összefüggő egészségügyi veszélyekkel kapcsolatos információkra, valamint az élelmiszerek világkereskedelmét nyomon követő számítógépes modell adataira alapozta a munkát.

„Kutatásunk megállapította, hogy a beporzók pusztulása olyan mértékben befolyásolja az emberi egészséget, mint más kockázati tényezők, köztük például a kábítószerek használata” – mutatott rá Samuel Myers, a Harvard Egyetem közegészségügyi karának munkatársa, a tanulmány egyik vezető szerzője. A kutató a megoldást a beporzóbarát gyakorlatokban látja, így a gazdaságok virágmennyiségének növelésében, a rovarirtószerek, mindenekelőtt a neonikotinoidok használatának csökkentésében és a mezőgazdasági területek melletti természetes élőhelyek fenntartásában, helyreállításában.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A nap folyamán a fátyolfelhőzet levonul, a vastagabb felhőzet is fokozatosan szakadozik, gomolyosodik, majd csökken, így alapvetően sok napsütésre van kilátás a képződő gomolyfelhők mellett is. Főként északkeleten, keleten néhol zápor előfordulhat, akár jégdara kíséretében. Napközben nagyobb területen megélénkül az északias szél.A hőmérséklet csúcsértéke 14 és 19 fok között alakul. Késő estére többnyire 1 és 10 fok közé hűl le a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!