Sós víz érkezik Parajd felől, a Kis-Küküllő élővilága haldoklik

Várhatóan péntek este a román-magyar határt is eléri a Maroson érkező magas sótartalmú víz.

A román hatóságok a magyar felet is értesítik a Kis-Küküllőből a Marosba került víz magas sótartalmáról, amely a következő 48 órában is fennmarad, és várhatóan péntek este Nagylaknál éri el a román-magyar határt – közölte csütörtök este az Antena3 hírtelevíziónak nyilatkozva Mircea Fechet román környezetvédelmi miniszter. Hozzátette, miután szerdán a parajdi sóbányánál a Korond-patak elterelésén dolgozó kivitelező a hatóságokkal való egyeztetés nélkül megbontotta a külföldi szakértők által javasolt vízhozamcsökkentő gátakat, a jövőben bármilyen kis beavatkozáshoz jóváhagyásra és a különböző hatóságok közötti együttműködésre lesz szükség. Fechet szerint a parajdi bányakatasztrófát meg lehetett volna előzni, ha időben elvégzik a szükséges munkálatokat. A kialakult helyzet kezelése viszont sok időbe telik majd és jóval költségesebb lesz.

A Kis-Küküllőn máris halpusztuláshoz vezetett a magas sótartalom

Több biológus is jelentős halpusztulásra hívta fel a figyelmet csütörtökön a Kis-Küküllőn. Hartel Tibor ökológus, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem oktatója több felvételt is megosztott, amelyen elpusztult vagy a víz magas sótartalma miatt szenvedő halak tömege látható. A szakember szerint védett fajok is vannak közöttük. „A biológiai sokféleség összeomlása épp a szemünk előtt zajlik a Kis-Küküllőn!” – írta közösségi oldalán Fülöp Tihamér biológus is. Úgy értékelte, hogy ez nem csupán ökológiai katasztrófa, hanem egyértelmű jelzés, hogy a román természetvédelmi intézmények nem képesek gyorsan és hatékonyan reagálni a válságokra.

A Kis-Küküllő vízének sótartalma csütörtökre nőtt meg jelentősen azután, hogy Parajdon a Korond-patak elterelésével megbízott kivitelező munkához látott és egy darabon megbontotta a külföldi szakértők javaslatára épített vízhozamcsökkentő gátakat. A sóbányavállalat (Salrom) szerint a szakemberekkel való konzultáció nélkül hozott intézkedésre a munkagépek és a munkások védelmében volt szükség. A cég ezenkívül azt állította, hogy a bajt a bányánál történt kisebb omlások is okozták. A román hatóságok a zeteváraljai és a bözödújfalusi víztározókból kiengedett vízzel hígították az érintett folyók vizét, hogy megelőzzék az ökológiai katasztrófát.

Az ivóvíz is veszélyben van

A Maros megyei vészhelyzeti bizottság csütörtökön bejelentette: hétfőtől szünetel a jelenléti oktatás valamennyi évfolyam számára a Kis-Küküllő vizének megnőtt sótartalma miatt az érintett településeken. Dicsőszentmárton városban, Ádámos, Szászbogács, Gyulakuta és Vámosgálfalva községekben csak az országos vizsgákon kell megjelenni a diákoknak az oktatási intézményekben. A testület az érintett települések vízellátására is keresi az alternatív megoldásokat, miután csütörtökön a gyulakutai vízüzem már a víztározója vízkészletét használta a Kis-Küküllő vize helyett. A folyó magas sótartalma miatt a Kis-Küküllő alsó folyásán romlott a vezetékes víz minősége, és le kellett zárni a dicsőszentmártoni vízüzemet, hogy a só ne tegyen kárt a berendezésekben. A lakosságnak az ivóvíz mellett a háztartási vizet is a hatóságok biztosítják.

Az állami tulajdonban lévő Országos Sóipari Társaság (Salrom) működtette parajdi sóbányába májusban tört be ismét a felette folyó Korond-patak vize. Az áradat néhány nap alatt teljesen elöntötte a bánya valamennyi részét, a légúti betegségek kezelésére és látogatók fogadására kialakított turisztikai szintet és a legújabb, Telegdy-bányát is. A parajdi sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága, amelyet évente százezrek keresnek fel, és amelytől nemcsak az ott dolgozó bányászok, hanem a településen és a környékén létrejött több száz vendéglátóhely üzemeltetőinek és alkalmazottainak megélhetése is függ.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!