Nagy a baj az Északi-sarkon

Meglepő eredményeket hozott egy nagyszabású vizsgálat, amely az Északi-sarkon végbemenő, a globális felmelegedéshez köthető változásokat figyelte meg.

Az éghajlatváltozás hatásai már a Föld minden területén érezhetőek, ám az Északi-sarkkörnél a legnagyobb a gond: olvadnak a gleccserek, csökken a tengeri jég mennyisége és eltűnőben van a permafroszt. A baj nagyságához mérten azonban igen meglepő, hogy ezen a területen még alig tanulmányozták a levegőben lévő, úgynevezett jégmagképző részecskéket – pedig ezek sokat elárulnak a felmelegedés gyorsaságáról.

A Colorado Állami Egyetem tudóscsoportja azonban 2019-ben, a MOSAiC elnevezésű nagy, nemzetközi expedíció keretében jégtörő hajóra szállt, és meg sem álltak addig, amíg nem volt több ezer mintájuk a Jeges-tenger térségéből. Elsősorban a levegőből, a hóból, a tengervízből, a tengeri jégből és az olvadékvízből gyűjtöttek „fizikai bizonyítékokat” az éghajlatváltozás hatásaira.

Északi-sark, éghajlatváltozás
Az éghajlatváltozás hatásai már a Föld minden területén érezhetőek, ám az Északi-sarkkörnél a legnagyobb a gond. Fotó: Getty Images

Ahogy az egyetem oldalán megosztották , az éghajlatváltozás kulcsszereplőinek számítanak a Föld felületét beborító felhők, valamint a levegőben megtalálható, mikroszkopikus méretű aeroszolok, az úgynevezett jégmagképző részecskék. Ezek az areoszolok lehetnek tengeri permetek, ásványi porok vagy akár mikrobák is, és alapvetően ezek felelnek a felhőkben végbemenő jégképződésért. A jégmagképződés, a meleg és a felhőtakaró együttesen befolyásolja a terület éghajlatát, a rendkívül fontos jégképző aeroszolokat azonban korábban nem nagyon vizsgálták behatóan az Északi-sarkvidéken.

A közelmúltban azonban a Colorado Állami Egyetem csapata az Északi-sarkvidék középső részén erős szezonalitást figyelt meg a jégmagképző részecskék mennyiségében. Azt látták, hogy míg télen és tavasszal alacsonyabb a koncentráció, ez nyáron jelentősen fokozódik. Ezeket a ciklusokat ilyen részletesen ez a csapat figyelte meg elsőként ebben a régióban.

„Fontos, hogy megismerjük ezeknek a jégmagképező részecskéknek a természetes hátterét, mielőtt igazán felmérhetnénk, hogyan hatnak ezen aeroszolok populációjára az éghajlati változások” – magyarázta Jessie Creamean légkörkutató, aki a coloradói kutatócsoport egyik tagja. Mint mondta, minél több jégrészecske található egy felhőben, annál nagyobb mértékben befolyásolja, hogy milyen hatással van az adott térségre a napból érkező fény és hő, illetve a Föld felszínéről visszaverődő meleg. Ezek a változások továbbá jelentősen kihatnak a csapadékképződésre is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.