Magyar kutatók segíthetnek a klímaváltozásban

A földtörténet egyik legmarkánsabb ugrásszerű éghajlatváltozását, az Antarktisz eljegesedésével járó ősi globális lehűlés dinamikáját modellezték újszerű módon - laboratóriumi kísérletek és számítógépes szimulációk együttes alkalmazásával - magyar fizikusok és geológusok.

A vizsgálat eredményei új megvilágításba helyezhetik a 34 millió évvel ezelőtt bekövetkezett, az élővilágot is sújtó ősi klimatikus esemény ok-okozati összefüggéseit, és ezzel hozzájárulhatnak a napjainkban zajló gyors klímaváltozás dinamikájának megértéséhez is - olvasható az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) közleményében.

Az ELKH-hoz tartozó MTA-ELTE Elméleti Fizikai Kutatócsoport és MTA-MTM-ELTE Paleontológiai Kutatócsoport, az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézete, az ELKH Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet (FI), valamint az ELTE Általános és Alkalmazott Földtani Tanszékének kutatói azt vizsgálták, hogy mennyiben kielégítő az úgynevezett eocén-oligocén átmenet évtizedek óta széles körben elterjedt, tankönyvekben is szereplő magyarázata.

Magyar kutatók segíthetnek a klímaváltozás megértésében.
Magyar kutatók segíthetnek a klímaváltozás megértésében. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

Az elmélet szerint a Dél-Amerikát az Antarktiszi-félszigettel összekötő földhíd szétválása, azaz a Drake-átjáró kinyílása játszott kulcsszerepet az esemény lefolyásában, ezzel ugyanis létrejött bolygónk legnagyobb vízhozamú óceáni áramlata, az Antarktiszt körbefutó cirkumpoláris áramlás. A hagyományos értelmezés szerint e vízkörzés megindulásával a déli sarkvidék elszigetelődött a trópusok melegét szállító óceáni áramlatoktól, ezáltal a Déli-óceán és az Antarktisz hőmérséklete csökkenni kezdett, míg végül megjelent az állandó jégtakaró.

Meglepődtek a tapasztaltakon

A kutatók az ELTE Fizikai Intézetének Kármán-laboratóriumában - amely Közép-Európa egyetlen kifejezetten klímakutatási célú áramlástani kutatóhelye - és a Brandenburgi Műszaki Egyetemen folytatott kísérleteikben a Déli-óceán radikálisan leegyszerűsített modelljét tanulmányozták. A laboratóriumi elrendezés egy tengelye körül forgatott és vízzel feltöltött hengerszimmetrikus tartály, amelyben az oldalfalak fűtésével és hűtésével biztosították a "sarkvidék-egyenlítő" hőmérséklet-különbséget. A modellben egy kiemelhető válaszfal képviselte a zárt Drake-átjárót, és nagy pontosságú infravörös érzékelőkkel figyelték a modellóceán hőmérsékletviszonyainak átrendeződését az akadály kiemelését követően.

A beszámoló szerint a kísérletekben meglepő módon azt tapasztalták, hogy a "tengerfelszíni" hőmérsékletértékek nemhogy csökkentek, hanem minden esetben nőttek az átjáró kinyílása után, ellentmondva a köráramlás beindulásának hűtő hatására vonatkozó bevett tankönyvi érvelésnek.

Ezek az országok felelősek leginkább a klímaváltozásért Az ipari forradalom kezdete óta kibocsátott szén-dioxid teljes mennyiségének átfogó elemzése megmutatja, mely országok felelősek a legnagyobb mértékben a klímaváltozásért .

A kísérleti eredmények és a földtörténeti hőmérséklet-rekonstrukciók adatai között feszülő ellentmondás feloldása érdekében a csoport egy, az óceáni vízkörzést is magában foglaló globális számítógépes klímamodellhez fordult, amelyben lehetőségük nyílt a Drake-átjáró virtuális "bezárására", vagyis a kontinensek körvonalának átrajzolására. A PlaSim (Planet Simulator) programcsomag megengedte azt is, hogy kiiktassák a modellből a tengeri jég képződését leíró egyenleteket.

Az eredmények azt mutatták, hogy amennyiben a szimulációban megengedik az óceáni jég kialakulását, ami jelentős fényvisszaverő és egyben hűtő hatással bír, akkor a Drake-átjáró kinyílása valóban globális hőmérséklet-csökkenéshez vezet, összhangban a földtörténeti adatokkal. Ám ha a programban blokkolják a jég keletkezését, akkor a jégmentes laboratóriumi kísérlettel megegyező módon enyhe hőmérséklet-növekedés tapasztalható.

A közlemény szerint az eredmények hozzájárulnak a 34 millió évvel ezelőtti hirtelen klímaváltozás bonyolult ok-okozati viszonyainak jobb megértéséhez. A kutatás rámutat arra, hogy önmagában nem állja meg a helyét az a jégkeletkezés másodlagos fényvisszaverő hatását elhanyagoló hagyományos érvelés, amely szerint az óceáni áramlási rendszer átrendeződése önmagában is indokolhatta volna bolygónk hirtelen lehűlését. Földünk összekapcsolt óceáni és légköri folyamatainak múltbeli megértése pedig napjaink aggasztó ütemű éghajlatváltozásának előrejelzésében is hasznosulhat. Eredményeikről a kutatók a Scientific Reports című folyóiratban számoltak be.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült lesz az ég, de a Dunántúlon délnyugat felől növekszik a felhőzet. Nyugaton, délnyugaton előfordulhatnak erősen felhős vagy borult körzetek, időszakok, arrafelé hajnaltól kisebb csapadék is kialakulhat, néhol akár átmeneti lefagyás sem kizárt. Az ország túlnyomó részén viszont száraz marad az idő. Helyenként párássá válhat a levegő, főleg az Alföldön foltokban köd is képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!