Kiderült, a rossz levegő így hat a testsúlyra

A szennyezett levegő belélegzése károsítja a bélbaktériumokat, ezáltal fokozza a túlsúly, a cukorbetegség, valamint a gyomor- és bélbajok és más krónikus betegségek kialakulásának kockázatát - állítják a Coloradói Egyetem kutatói.

A világ 100 legszennyezettebb levegőjű városából 99 Ázsiában található. Részletek itt.

A bélrendszer rengeteg baktérium otthonául szolgál. Ez a bélmikrobiom , vagyis az itt élő számtalan mikroorganizmus összessége, amely segíti az emésztést és kölcsönhatásban van az immunrendszerrel. A gáznemű, szennyező ózon különösen veszélyes, a tanulmány szerint ugyanis azon fiatal felnőttek esetében, akik több ózonnal érintkeznek, kisebb a mikrobiom diverzitása, valamilyen több olyan baktériumfaj él a szervezetükben, amelyek a túlsúllyal és különféle megbetegedésekkel állnak összefüggésben.

Többféle betegség oka lehet a szennyezett levegő

"Korábbi kutatásokból tudjuk, hogy a légszennyező anyagok egész sor egészségügyi hatással bírnak" - mondta el Tanya Alderete, a tanulmány vezető szerzője, utalva azokra a tanulmányokra, melyek a szmogot összefüggésbe hozták a 2-es típusú diabétesszel , az elhízással és a gyulladásos bélbetegségekkel. A szakértő szerint kutatásuk eredményei arra utalnak, hogy a bélben bekövetkező változások idézik elő a betegségeket.

A légszennyezettség, különös tekintettel az ózonra, károsíthatja a bélflórát
A légszennyezettség, különös tekintettel az ózonra, károsíthatja a bélflórát. Fotó : Getty Images

A tanulmány nem is lehetne aktuálisabb: az amerikai városok levegőjének minősége több évtizednyi javulás után ismét romlani kezdett. Az ország több állama - Kalifornia, Texas, Illinois, Connecticut, Indiana, New Jersey, New York és Wisconsin - régióit is büntetéssel sújtották a túl magas ózonszint miatt, mivel nem tartják be az országosan előírt határértékeket. Egy, e hónapban megjelent tanulmány szerint pedig világszerte 8,8 millió embert öl meg évente a szennyezett levegő, többet, mint a dohányzás vagy a háborúk.

Az ózon a legkárosabb

Alderete korábbi kutatásai szerint a légszennyezettség hatására romlik a test vércukorszint-szabályozó képessége, egyben kihatással van a testsúly alakulására. Más tanulmányok szerint azokon a napokon, amelyeken magas a levegő szennyezettségének mértéke, megnövekszik a kórházakba bél- és gyomorproblémák miatt érkezők száma.

Annak kiderítéséhez, hogy mi zajlik a bélrendszerben, Alderete kutatócsapata a legfejlettebb genomszekvenálási módszerekkel elemezte mintegy száz fiatal felnőtt székletmintáját Dél-Kaliforniában. A tudósok elemezték az érintettek lakcíme közelében lévő levegőmegfigyelő állomások adatait is, ebből kalkulálták ki, hogy a vizsgálatot megelőző egy évben milyen mennyiségű ózonnak, finomrészecskének és a fosszilis tüzelőanyagok elégetésekor keletkező, mérgező dinitrogén-oxidnak voltak kitéve.

Mint kiderült, a vizsgált szennyezőanyagok közül az ózonnak van a legnagyobb hatása a bélrendszerre: azok bélrendszerében, akik nagyobb mértékű ózonnak voltak kitéve, kisebb baktériumvariáció élt. "Ez nagyon fontos, mivel a csökkent baktériumdiverzitás összeköthető a túlsúllyal és a 2-es típusú diabétesszel" - jegyezte meg Alderete. Az egyik speciális baktériumfaj, a Bacteroides caecimuris viszont nagyobb mennyiségben található meg az ózont nagyobb mértékben belélegzők beleiben. Ennek a baktériumnak az elszaporodása több kutatás szerint is összefüggésbe hozható a túlsúllyal.

Összességében 128 baktériumfajt találtak, melyre negatív hatással van az ózon. Néhány például az inzulinkiválasztásra van hatással - ez a hormon juttatja el a cukrot az izmokhoz. Más baktériumfajok metabolitokat termelnek, például zsírsavakat, amelyek elősegítik a bélgát integritásának fenntartását és megakadályozzák a gyulladást.

A tanulmány az Environment International című tudományos lapban jelent.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.Késő este 4, 9 fok között alakul a hőmérséklet. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!