Kapcsoljunk ki mindent egy órára

Szombaton rendezik meg az idei Föld órája akciót. A szervezők arra kérik a kezdeményezéshez csatlakozókat, hogy 20 óra 30 perctől egy órára kapcsoljanak ki otthonukban minden elektronikus berendezést és kapcsolják le a világítást.

Zöld számvetés: itt tartunk a fenntarthatóság elérésében.

A Föld órája kezdeményezés 2007-ben, Ausztráliából indult útjára, eredetileg azzal a céllal, hogy az éghajlatváltozásra, illetve annak negatív hatásaira irányítsa a lakosság figyelmét. A világ legnagyobb önkéntes akciója 2018 óta azonban a természeti értékekre és azok megóvására, ezzel együtt pedig a fenntartható életmódra helyezi a hangsúlyt.

kislány lekapcsolja a lámpát
Kapcsoljunk ki mindent szombaton egy órára a Föld érdekében.Fotó: Getty Images

Fókuszban az energiafogyasztás csökkentése

A háború kapcsán idén előtérbe került az energiafüggőség csökkentése is, amely eddig rosszabb esetben alternatív gázimportban, jobb esetben a megújuló energiaforrások nagyobb arányú kihasználásában jelent meg leginkább a közbeszédben. Pedig a leghatékonyabb és legtisztább megoldás a fogyasztásunk csökkentése lenne - hangsúlyozta - Harmat Ádám, a WWF Magyarország éghajlatvédelmi programvezetője.

"A tudományos konszenzus szerint a globális felmelegedés másfél fokon belül tartásához is elengedhetetlen az energiafogyasztásunk csökkentése. Ezért fontos, hogy a Föld óráján túl is figyeljünk természeti erőforrásaink mértékletes és hatékony felhasználására" - tette hozzá Harmat Ádám.

Egy órára elsötétül a Föld

A március utolsó szombatján megrendezett esemény során tehát egy órára világszerte lekapcsolják az épületek és nevezetességek díszvilágítását. Az akcióban egyének és települések is részt vehetnek, csatlakozni és regisztrálni ezen a weboldalon lehet. Az akcióhoz tavaly már 190 ország csatlakozott.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!