Ijesztő pusztítást végeznek a erdőtüzek

Megugrott októberben a tüzek száma az Amazonas-vidék brazíliai esőerdeiben a brazil Nemzeti Űrkutatási Intézet (INPE) mérései szerint. Egy másik friss tanulmány pedig kimutatta, hogy a 2019-2020-as pusztító ausztráliai erdő- és bozóttüzek füstfelhője háromszor nagyobb kiterjedésű volt, mint a korábban feljegyzett hasonló jelenségek bármelyike.

A INPE műholdjai több mint 17 ezer tüzet észleltek, ami több mint kétszerese a 2019. októberi adatnak. A tüzek száma a térségben 25 százalékkal nőtt 2020 első 10 hónapjában. Az amazóniai esőerdők irtása Jair Bolsonaro elnök 2019-es hatalomra jutása óta terebélyesedik. Az államfő a térség fejlesztését hirdette meg a szegénység felszámolása céljával, ám környezetvédők szerint politikája az illegális fakivágás, a bányászat és az állattenyésztés elterjedését segíti.

Egyre több tüzet észlelnek az Amazonas-vidék brazíliai esőerdeiben
Egyre több tüzet észlelnek az Amazonas-vidék brazíliai esőerdeiben. Fotó: Getty Images

Az erdőtüzek száma idén rekordnagyságúra nőtt, már az év első tíz hónapjában több tűz volt, mint 2019 egészében, amikor Brazília kihívta a nemzetközi közösség bírálatát az amazóniai esőerdők megsemmisítésének mértékével. A tüzek annak ellenére terjedtek el ilyen mértékben, hogy a brazil kormány július 16-tól betiltotta a tűzgyújtást a térségben a vetési szezon előkészítése miatt. A Természetvédelmi Világalap (WWF) szerint a kormány kudarcot vallott abban, hogy megakadályozza az erdőirtást. "Az erdőirtás mértékének növekedésével az elmúlt években a kormány nem vette figyelembe a kutatók figyelmeztetéseit arról, hogy az erdőirtás és az erdőtűz kéz a kézben jár. Az erdők kivágása után a bűnözők tüzeket gyújtanak, hogy megtisztítsák a területet a felgyülemlett szerves anyagtól" - mondta Mariana Napolitano, a WWF Brazília tudományos igazgatója.

Lombkoronájuk egyhatodát elveszítették az elmúlt 30 évben az európai erdők. Mindazonáltal szakértők szerint ez nem feltétlenül jelent problémát. Részletek itt.

Pantanalban, a világ legnagyobb mocsárvidékén szintén nőtt a tüzek száma októberben az egy évvel ezelőttihez képest. 1998 óta idén jegyezték fel a legtöbb tüzet a térségben. Október 25-ig egy év alatt a mocsárvidék 28 százaléka leégett a Rio de Janeiró-i Szövetségi Egyetem adatai szerint - ez majdnem akkora térség, mint Dánia területe. Napolitano annak a reményének adott hangot, hogy az esős évszak beköszöntével csökkenni fog az esőerdők és a mocsarak megsemmisítése.

Rekordot döntött az ausztráliai bozóttüzek füstje

Háromszor nagyobb kiterjedésű volt a 2019-2020-as pusztító erdő- és bozóttüzek füstfelhője a sztratoszférában, mint a korábban feljegyzett hasonló jelenségek bármelyike. Az ezer kilométer kiterjedésű füstfelhő három hónapig egybefüggő volt, 66 ezer kilométert tett meg és a Földtől 35 kilométer magasra szállt fel - derült ki a Communications Earth & Environment című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányból. A kanadai Saskatchewani Egyetem Űr- és Légkörkutató Intézetének tudósai annak a nemzetközi kutatócsoportnak voltak a tagjai, amely az amerikai űrkutatási hivatal műholdjai által gyűjtött adatokat elemezte az óriási füstfelhőről. "Amikor megláttam a műholdas méréseket a füstfelhőről 35 kilométeres magasságban, leesett az állam" - idézte az egyetem közleménye Adam Bourassa professzort, az intézmény kutatócsoportjának vezetőjét.

Az ausztrál "fekete nyár" előtt, amelyben 5,8 millió hektár erdő pusztult el, a legnagyobb füstfelhőt a 2017-es nyugat-kanadai erdőtüzek okozták. Bourassa szerint az ilyen tüzek - mint az ausztráliai vagy a nyugat-kanadai - elég nagyok és melegek ahhoz, hogy saját füstviharfelhőket (pyrocumulonimbus) idézzenek elő. Ezek a füstviharfelhők elérhetik akár a sztratoszféra alsóbb rétegeit is. "Rekordok dőltek meg az atmoszférára gyakorolt hatásuk miatt. Annak tudatában, hogy a globális felmelegedés következtében jóval gyakrabban lesznek ilyen tüzek és azok hevesebbek lesznek, drámai változásokkal nézhetünk szembe a légkörben" - tette hozzá. A műholdak által gyűjtött adatok azt is megmutatták, hogy az ausztráliai tüzek füstje olyan mértékben akadályozta, hogy a napsugárzás a Földre jusson, amilyet még soha nem jegyeztek fel erdő- és bozóttüzek esetében.

Az ausztrál katasztrófában harminchárman vesztették életüket, több mint háromezer otthon és 24 millió hektár földterület vált a lángok martalékává.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Egyre nagyobb területen északnyugatira, északira fordul a szél, és megélénkül, néhol megerősödik, majd késő délutántól, estétől az északkeleti tájakon számíthatunk egyre több helyen erős, esetleg viharos lökésekre. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 38 fok között várható.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.