Milliárdokat túrázunk el a Pilisben

Évente akár 4 milliárd forintot is eltúráznak a magyarok a pilisi erdőkben a Corvinus Egyetem kutatói szerint.

A Pilisi bioszféra-rezervátumban egy félnapos túrázás 2 900 forintot, egy egész napos kirándulás 5 000 forintot ér meg a természetjáróknak – állapította meg a Budapesti Corvinus Egyetem 2020-as adatokat feldolgozó kutatása. Mint az a felsőoktatási intézmény pénteki közleményében olvasható, a terület évente mintegy 4 milliárd forint értéket nyújt a túrázóknak. Az összes magyar erdő rekreációs értéke pedig körülbelül 39 milliárd forint, ami az évente kitermelt fák piaci értékének ötödrésze.

Mennyit érnek az erdők túracélpontként?

Ingyenesnek és gyakran magától értetődőnek vesszük a természet által a társadalomnak nyújtott előnyöket, pedig a zöld környezet megléte manapság már korántsem evidens. Segítheti a természeti tőke elismerését, ha megpróbáljuk az értékét pénzben is kifejezni. Erre tett kísérletet Széchy Anna és Szerényi Zsuzsanna, akik esettanulmányként az egyik legnépszerűbb hazai kirándulóhely, a Pilisi bioszféra-rezervátum rekreációs értékét becsülték meg. Ez az UNESCO kezdeményezésére létrehozott egyik magyar természetvédelmi terület a Pilisben és a Visegrádi-hegységben.

Dunaknyar, Prédikászék, Visegrádi hegység
Panoráma a Visegrádi hegységben található Prédikálószék 639 méter magasan található pontjáról 2020 decemberében. Fotó: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre

A Corvinus kutatói a 38,6 ezer hektárnyi hegyvidéki erdő szabadidős értékének megállapításához az úgynevezett utazásiköltség-módszert használták. Ez annak alapján határozza meg egy terület értékét, hogy az odalátogatók mennyi pénzt és időt szánnak a terület felkeresésére. A számításokhoz a Pilisi Parkerdő Zrt. megbízásából 2017 és 2018 folyamán végzett látogatószámlálások során gyűjtött adatokból indultak ki, figyelembe véve az odautazási költségeket, illetve a látogatással eltöltött idő alternatív költségét is (az átlagos nettó órabér egy része alapján).

Az eredmények szerint a Pilisi bioszféra-rezervátumban a kirándulók erdei kikapcsolódásának pénzbeli értéke 2020-ban körülbelül évi 3,8 milliárd forint volt, ami az inflációt figyelembe véve jelenleg 4,6 milliárd forintot tesz ki. Egy átlagos félnapos látogatás a Pilisben 2 900 forintot, egy egész napos túra mintegy 5 000 forintot ér meg a természetjáróknak. Egy átlagos magyarországi erdőlátogatás értéke eközben 870 forint. (Az értéket befolyásolja, hogy a látogatások nagy része a lakóhely közelében megtett rövid erdei sétát jelent, szemben a Pilisre jellemző hosszabb kirándulásokkal.) A magyarországi erdei szabadidős tevékenység teljes éves értéke mintegy 39 milliárd forint. Ez az ország erdeiben évente kitermelt fa piaci értékének ötöde.

Összehasonlításképp a brit erdők egynapos látogatásának értékét egy 2010-es tanulmány 3,34 fontra (mintegy 1 500 forintra), a lengyel erdőkét 2005-ben csaknem 7 euróra (körülbelül 2 700 forintra) becsülték, a németek pedig 2011-ben az erdők egy egész évre szóló látogatási lehetőségéért 27 eurót (hozzávetőleg 10 400 forintot) adtak volna.

A természetjárás kedvelt rekreációs forma, a megtett magyar erdei túrák, séták száma évente mintegy 40-50 millió lehet. A Magyar Turisztikai Ügynökség felmérése szerint Magyarország aktív korú lakosságának 48,7 százaléka túrázik legalább alkalmanként (Lengyel- és Németországban ez a szám 85, illetve 76,4 százalék). A túrázók a Pilisbe átlagosan 40-50 kilométerről érkeznek, a Prédikálószék kilátónál például egy hétvégén akár 15-17 ezren is jártak 2018-as adatok szerint, ami a koronavírus-pandémia ideje alatt további 25-30 százalékkal nőtt. A Corvinus kutatói eredményeikről a Sustainability tudományos folyóirat 2023. februári különszámában publikálták tanulmányukat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.