Ebben különbözik a gazdag és szegény városrész

Egy új tanulmány szerint a nagyvárosok gazdagabb negyedeiben, különösen a száraz vidékeken nagyobb a biológiai sokféleség, mint a szegényebb környékeken. A feltárt mintázatot a kutatók "luxushatásnak" nevezték el.

A tanulmányt egy nemzetközi - az olaszországi Torinói Egyetem, a Fokvárosi Egyetem és a Dél-afrikai Witwatersrand Egyetem, valamint a magyar Ökológiai Kutatóközpont kutatóiból álló - csoport készítette. Megállapításaik a Global Ecology & Biogeography című nemzetközi tudományos folyóiratban jelentek meg.

A "luxushatás" a víz elérhetőségével függ össze

A kutatóközpont beszámolója szerint a kutatók a világ nagyvárosaiban végzett 96 különböző tanulmányt felhasználva arra a következtetésre jutottak, hogy a jómódú környékeken nagyobb a biodiverzitás , vagyis a növények, madarak, hüllők és rovarok sokfélesége. Ugyanakkor az eredményekből az is kiderült, hogy a különbség a szegényebb és gazdagabb negyedek között a világ szárazabb régióiban sokkal jelentősebb; a csapadékos vidékeken szinte eltűnik.

A jómódú környékeken nagyobb a biodiverzitás, vagyis a növények, madarak, hüllők és rovarok sokfélesége.
A jómódú környékeken nagyobb a biodiverzitás. Fotó: Getty Images

Ezek alapján a kutatók arra következtetnek, hogy a "luxushatás" valószínűleg a víz elérhetőségével áll összefüggésben. A száraz területeken élő vagyonos emberek többet áldoznak a vízi elemekre, például kerti tavakra, medencékre vagy akár öntözésre kertjeikben és parkjaikban. Mint írják, egy másik magyarázat lehet, hogy a jómódú környékek a száraz tájakon belül a vizesebb területekhez köthetőek. A tavak, folyók és más vizes elemek közelében az ingatlanárak is magasabbak.

A tanulmány szerint az ország általános jóléte meglepő módon nem befolyásolta a "luxushatás" előfordulásának valószínűségét. "Tanulmányunk rámutat arra, hogy a városokban, különösen a világ száraz területein a gazdag emberek nagyobb mértékben részesülnek a biológiai sokféleségből. Ez azért fontos, mert bár a biodiverzitás a városi életminőség kulcsfontosságú eleme, nyilvánvalóan egyenlőtlenül oszlik meg a társadalom különböző rétegei között. Ráadásul ez az egyenlőtlenség a jövőben egyre hangsúlyosabb lesz, mivel az éghajlatváltozás várhatóan sok városban vezet egyre nagyobb szárazsághoz" - mutat rá a közleményben a cikk egyik szerzője, Dan Chamberlain, a torinói egyetem professzora.

A városi területek igazságosabb kezelésére van szükség

A tanulmány vezető kutatója, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos tanácsadója, Batáry Péter szerint Dél-Afrikában a nagy szélsőségek és a szárazság miatt különösen súlyos a luxushatásból eredő környezeti igazságtalanság. "Annak megértése, hogy ezek a mintázatok miből alakulnak ki, a jövőben méltányosabb városszerkezetek létrehozását segítheti elő" - magyarázza a kutató.

A szegénység eddig nem ismert okára derült fény - kattintson ide a részletekért!

A szerzők azt remélik, hogy az eredmények előmozdítják az urbánus területek igazságosabb kezelését, és hozzájárulnak ahhoz, hogy a városi biodiverzitás előnyei a gazdagok és a szegények számára egyaránt elérhetők legyenek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült lesz az ég, de a Dunántúlon délnyugat felől növekszik a felhőzet. Nyugaton, délnyugaton előfordulhatnak erősen felhős vagy borult körzetek, időszakok, arrafelé hajnaltól kisebb csapadék is kialakulhat, néhol akár átmeneti lefagyás sem kizárt. Az ország túlnyomó részén viszont száraz marad az idő. Helyenként párássá válhat a levegő, főleg az Alföldön foltokban köd is képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!