Búcsút inthetünk az ólmozott benzinnek

Vége az ólmozott benzin korának, az üzemanyag utolsó készletét Algériában használták el júliusban a forgalmazása ellen 19 éven át folytatott kampány eredményeként - jelentette be hétfőn az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP).

Milyen tünetekről ismerhető fel az üzemanyagok által okozott mérgezés ?

Az ólmozott benzinről, amely a fő üzemanyag volt világszerte az 1970-es években, bebizonyosodott, hogy szennyezi a környezetet, a levegőt, a talajt és az ivóvizet, valamint szív- és érrendszeri betegségeket, stroke-ot és daganatos betegségeket okozhat. Az üzemanyagban lévő ólom-tetraetil károsan hat az emberi agy fejlődésére, különösen gyerekeknél.

Immár egyetlen benzinkúton sem lehet ólmozott benzint tankolni a világon
Immár egyetlen benzinkúton sem lehet ólmozott benzint tankolni a világon. Fotó: Getty Images

Az UNEP becslése szerint az ólmozott benzin beszüntetésével évente több mint 1,2 millió idő előtti elhalálozást lehet elkerülni és 2440 milliárd dollárt megtakarítani világszerte, egyben csökkenteni lehet általa a bűnözés arányát. Inger Andersen, az UNEP vezetője "hatalmas mérföldkőnek nevezte az emberek egészsége és a környezet szempontjából" az ólmozott benzin használatának megszüntetését.

A legtöbb európai országban az 1980-90-es években betiltották használatát, míg az Európai Unió 2000-ben tiltotta azt be teljeskörűen. Algéria és Irak, két kőolajtermelő ország 2015-ben tett ígéretet arra, hogy idővel végleg felhagy az ólmozott benzin forgalmazásával. A káros üzemanyag kivonása ellenére ugyanakkor a közúti közlekedés felelős az üvegházhatású gázok kibocsátásának mintegy egynegyedéért világszerte, ez az arány pedig az előrejelzések szerint egyharmadra nőhet 2050-re az egye szélesebb körű gépkocsihasználat miatt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra