A klímaváltozást is súlyosbítja az ukrajnai háború

Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja eddig több üvegházhatású gázt eredményezett, mint Belgium egész éves kibocsátása egy új tanulmány szerint.

A Lennard de Klerk holland tudós vezette kutatócsoport szerint 150 millió tonna szén-dioxid került a levegőbe tavaly február óta kifejezetten a háború következtében. Ennek csaknem egynegyede kifejezetten a katonai műveletek során került a levegőbe, például a csapatok által használt üzemanyagokból, 15 százalék tüzekből, 12 százalék pedig a légtérzárak miatt hosszabb útvonalra kényszerülő repülőgépekből származott.

Elpusztított orosz tank a Kijev közelében fekvő Zalisiában 2022. április 19-én
Elpusztított orosz tank a Kijev közelében fekvő Zalisiában 2022. április 19-én. Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

A dpa hírügynökség által szemlézett tanulmány eredményei szerint a kibocsátások jelentős része a tönkretett infrastruktúra – például a kahovkai gát – újjáépítéséből származik, kiemelve, hogy az építőipar a világon mindenhol jelentős mennyiségű üvegházhatású-gázkibocsátásért felelős. De Klerk leszögezte: a világnak nagyobb figyelmet kellene fordítania a fegyveres konfliktusok környezetre gyakorolt hatására.

Felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy az ukrajnai háború nyomán végzett kutatások eredményeként Oroszországot akár éghajlati károk okozása miatt is felelősségre lehet vonni. „Oroszországnak jóvá kell tennie az agressziót, mellyel jelentős mértékű üvegházhatású gáz került a légkörbe, felgyorsítva ezzel az éghajlatváltozás negatív hatásait” – jelentette ki. Számítások szerint a háború az éghajlat terén már mintegy 9,6 milliárd dollárnyi kárt okozott Ukrajnának.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.