6 lépéssel küzdhetünk a klímaváltozás ellen

Hat, viszonylag egyszerű életmódbeli változtatással mindenki hozzájárulhat a klímaváltozás elleni küzdelemhez - állapította meg egy új tanulmány, amely egyebek mellett az egészséges, főként növényi alapú táplálkozást és az elektronikai cikkek legalább hét évig tartó használatát szorgalmazta.

A kormányok és az egyes emberek már kis változtatásokkal is nagy hatást érhetnek el a globális károsanyag-kibocsátás csökkentése tekintetében - mutatott rá három vezető intézmény egy közös tanulmányban, amelyben összeszedték azt is, hogy milyen lépésekkel járulhatnánk hozzá mindannyian a klímaváltozás elleni küzdelemhez. A szakértők szerint hat konkrét kötelezettségvállalás betartása is jelentősen visszafoghatná az elszabadult fogyasztást, amely az éghajlati válság egyik okozója.

nő biciklizik
A környezetbarát közlekedési eszközök választása is sokat jelent.Fotó: Getty Images

Ezekre kellene odafigyelnünk

A Leedsi Egyetem tudósai, az Arup globális mérnöki cég és a világvárosok C40-es csoportjának szakértői által végzett kutatás szerint a hat vállalás teljesítésével annak a kibocsátáscsökkentésnek a negyedét el lehetne elérni, amellyel a globális felmelegedést 1,5 Celsius-fok alatt lehetne tartani. A kampány arra kéri az embereket, hogy egy, három vagy hat hónapra vállalják a következő hat életmódbeli változtatást:

  • fogyasszanak zömmel növényi alapú táplálékot, egészséges mennyiségben, pocsékolás nélkül;
  • ne vegyenek évente háromnál több új ruhadarabot;
  • legalább hét évig használják az elektronikai eszközeiket;
  • legfeljebb háromévente egyszer tegyenek rövid és nyolcévente egy hosszú repülőutat;
  • szabaduljanak meg saját motoros járműveiktől, ha tudnak, ha pedig nem, akkor tartsák meg azokat hosszabb időre;
  • hajtsanak végre legalább egy nagyobb változtatást, például forduljanak a zöld energia felé, szigeteljék le az otthonukat vagy váltsanak nyugdíjbiztosítót.

"Nem a kőkorszakba kell visszatérni"

Bár nem mindenki tudná vállalni az összes pont teljesítését, már az is nagy hatással lehet, ha sokan belevágnak - jegyezte meg Tom Bailey, a kampány társalapítója. "Nem a kőkorszakba kell visszatérni, csak meg kell találni az egyensúlyt. A viszonylag gazdag országokban a kevesebb fogyasztás több kreativitást, vidámságot, kapcsolatot jelenthet. Éljünk az örömöknek, ne a dolgoknak" - hangsúlyozta.

Minél gazdagabb valaki, annál jobban terheli a bolygót.

A tanulmány a világ vezető városaiban élő emberek fogyasztásának hatását is vizsgálta. Az adatok elemzéséből kiderült, hogy a fenti hat lépés 25-27 százalékkal csökkenthetné az üvegházhatású gázok globális kibocsátását. A tudományos bizonyítékok gyarapodásával egyértelmű, hogy a társadalom minden rétegének cselekednie kell - mutatott rá Ben Smith, az elemzést végző Arup klímaváltozással foglalkozó igazgatója.

Az ugrás

A tanulmány megjelenésével egy új klímamozgalom is útnak indult. Az ugrás (The Jump) elnevezésű mozgalom arról igyekszik minél több embert meggyőzni, hogy vállalja a hat ígéretet. "Nincs időnk rá, hogy megvárjuk, amíg egy csoport lép, minden szereplő minden lépésére szükség van" - tette hozzá Tom Bailey.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.