A babamentőhelyen teljesen anonim módon helyezheti el újszülöttjét a nehéz helyzetben lévő édesanya, a riasztóberendezés pedig azonnal jelez a helyi kórházban.
Kistarcsán, a katolikus templom mögött állították fel az első, úgynevezett befogadó kosárkáját - számolt be a Kossuth Krónika. A "Szent Péter esernyője program" dr. Eőry Ajándok ötlete volt, amely megoldást biztosít a kényszerhelyzetben lévő édesanyáknak.
A babamentőhelyen teljesen anonim módon helyezheti el újszülöttjét a nehéz helyzetben lévő édesanya, a riasztóberendezés pedig azonnal jelez a helyi kórházban.
Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az ország északkeleti harmadán határozottabban is szakadozhat, vékonyodhat a felhőtakaró, előfordulhatnak naposabb körzetek. Főleg az ország délnyugati felén alakulhat ki csepergés, gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet továbbra is többfelé élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, és északkeleten helyenként erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hűvösebb, keleten enyhébb az idő. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.