Nagyon megugrott a munkaerő iránti kereslet itthon

Magyarország leglátogatottabb állásportálja szerint továbbra is nő a munkaerő iránti kereslet itthon.

Idén a második negyedévben a Profession.hu-n keresztül a munkaadók 25 százalékkal több állást hirdettek meg, mint az előző év azonos időszakában – derült ki az állásportál közleményéből. A feladott álláshirdetések számában az év elejéhez képest pedig 3 százalékos növekedés történt, ami azért jelentős, mert a munkaerőpiacon az év eleje számít intenzív időszaknak, amelyet a korábbi tendenciák szerint egy valamelyest lelassuló tavaszi és nyár eleji periódus követ.

álláshirdetés, álláskeresés, munkaerőpiac
Nagyon megugrott a munkaerő iránti kereslet itthon. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

Az állásportál közleménye szerint az év első negyedévéhez hasonlóan továbbra is Budapesten a legintenzívebb a munkaerőtoborzás, a fővárosból került fel a legtöbb álláshirdetés a Profession.hu felületére. A tavalyi év második negyedévéhez hasonlítva azonban megállapították, hogy idén a Békés megyében meghirdetett pozíciók száma nőtt a legnagyobb mértékben, 69 százalékkal.

Ezt követi sorrendben Tolna és Pest megye, Hajdú-Bihar és Baranya megye, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok és Somogy megye. Zala megye kivételével az ország minden megyéjében 10 százalék feletti növekedés történt az előző év azonos időszakához képest a betöltésre váró pozíciók esetében.

Az első negyedévhez hasonlóan a másodikban is a vendéglátásban feladott hirdetések száma nőtt a legnagyobb mértékben az előző év azonos időszakához képest – 108 százalékkal több munkavállalót keresnek, mint tavaly ilyenkor. Ezt követi az adminisztrációs, asszisztensi és irodai munka. A harmadik legnagyobb növekedés az ügyfélszolgálat és vevőszolgálat hirdetésszámában történt a tavalyi év második negyedévéhez képest, a legalacsonyabb pedig a cégvezetés és menedzsment, valamint az IT programozásnál volt – olvasható a közleményben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.