Munkahelyi felmondás: valóban egyszerű döntés?

A pandémia alatt sok emberben lecsökkent a munkájuk iránti lelkesedés. Nagy kérdés, hogy ez átmeneti jellegű-e és helyre lehet állítani, vagy pedig tanácsos más munkahely, esetleg más munkakör után nézni.

Az elmúlt másfél év alatt alighanem sok munkavállaló vette észre magán, hogy már nem érzi azt a lelkesedést a munkája iránt, mint korábban. Egyesek számára a járvány csak fölerősítette a meglévő kiégéses tüneteket , másoknak most lett elegük az állásukból, vagy akár az egész ágazatból, ahol dolgoznak.

Persze, nem várható el mindenkitől, hogy rajongjon a munkájáért, de nagy különbség van aközött, hogy csak "átvészeli a napot a melóban", vagy pedig értelmes tevékenységnek tartja a feladatait, tehát pozitív (de legalábbis pozitívan semleges) a hozzáállása . Napjainkban azonban világszerte dolgozók milliói kerültek kényes helyzetbe: idegőrlő lehet egy olyan munkát végezni továbbra is, amelyhez már nincs kötődésünk. Különösen akkor, ha nem kecsegtet egy másik állás lehetősége. Azt sem egyszerű továbbá kibogozni, hogy pusztán átmeneti-e az érdeklődés csökkenése vagy végleg kialudt a parázs. Mit lehet ilyenkor tenni? Van-e lehetőség a munkakedv és elkötelezettség újbóli felszítására? Egyáltalán érdemes megpróbálni? - teszi fel a kérdéseket a BBC cikke.

munkahelyi kiégés
Fotó: Getty Images

A home office tehet mindenről

Míg egy átlagos munkahelyen akkora a nyüzsgés, hogy az ember néha a saját gondolatait sem hallja, az otthoni távmunka magányában több alkalom nyílik eltöprengeni azon, hogy vajon a karrier terén jó vagy rossz irányba mennek a dolgaink. "Az is kiderült sokaknak, hogy milyen fontos számukra a kollégákkal való kapcsolat, a vállalati közeg és kultúra, vagyis a munkahelyükre egyfajta csomagként tekintettek. És amikor ennek vége szakadt, rádöbbentek, hogy a lecsupaszított alaphelyzet, vagyis önmagában a munka már nem is érdekli őket" - mondja a cikkben megszólaltatott karrier-tanácsadó.

Volt, aki azért "szeretett ki" a munkájából, mert nem kapott támogatást a nehéz időkben a vállalattól. Kiégéshez vezethet a folyamatos túlterheltség érzése, illetve ha a munkavállaló úgy érzi, sérül az az íratlan bizalmi egyezség, ami közte és a munkaadó között köttetett. Különösen az olyan szakmákban vált ez a felmondás okává, ahol a pályaválasztás hivatástudaton alapul, mint az ápolók és tanárok, tette hozzá a szakértő.

A kiégés tünetei és kezelése A kiégési szindróma (angol kifejezés, a burnout syndrome-ból) azt a tünetegyüttest jelöli, amely hosszú távú fokozott érzelmi megterhelés, kedvezőtlen stresszhatások következtében jön létre, és komoly fizikai-érzelmi-mentális kimerüléssel jár. Az alábbi cikkünkben szakpszichológus által lektorált módon nyújtunk segítséget a tünetek felismerésében.

Visszatekintés, elemzés, döntéshozatal

Látszólag a világ egyik legegyszerűbb döntése a munkahelyi felmondás. Sokan valóban meg is lépték, különösen akik már régóta utálták a munkájukat és csak halogatták a felmondást. Ám a szakértő nem tanácsolja, hogy hirtelen felindulásból lépjünk ki. A pandémia akkora felfordulást okozott az életünkben, hogy már önmagában ettől is visszaeshetett a munkakedvünk . Érdemes inkább felidézni, hogy mit szerettünk a munkánkban az elmúlt másfél évben. És mi keltette fel az érdeklődésünket annak idején, amikor megpályáztuk az állást?

Ha a csapatmunka volt a hajtóerő, kérjünk magunkat csoportos feladatokba akár home office-ban is. Aki a személyes kapcsolattartást érezte vonzónak, a monitoron keresztül is megvalósíthatja azt. A BBC-nek nyilatkozó 31 éves tanárnő a jelenléti oktatás felfüggesztésével elidegenedett a hivatásától, de később a sok kedves élményre visszaemlékezve sikerült meggyőznie magát, hogy egy rossz év miatt nem szabad sutba dobnia az álmát. Ráébredt, hogy éppen azért választotta ezt a pályát, amit korábban csak rutinfeladatnak gondolt: a gyerekekkel való foglalkozásért, az órákon zajló eszmecseréért és vidámságért, a jelenléti oktatásért. Mindaz, ami a karantén alatt hiányzott, értékké nőtt a szemében. "Az is segíthet, ha újraértelmezzük, újraosztjuk a feladatokat a munkatársakkal, ez akár kiemelkedő innovációt eredményezhet" - teszi hozzá a szakértő.

Tény, hogy nem mindenkivel történik meg kétszer ugyanaz a csoda. Lesz, aki nem fog új örömet találni a munkájában. Ám ez még nem tragédia, és nem kell felmondania. "Nagyon jót tesz egy munkavállalónak, ha fűti a szenvedély. De szükséges is? Egyáltalán nem. Valljuk be, a munkán kívül millió más dolog iránt érezhetünk lelkesedést" - állítja a szakértő, aki hozzáteszi: legyünk magunkkal őszinték, tisztázzuk az igényeinket, az értékeinket, a lehetőségeinket és az elvárásainkat, aztán hozzuk meg a felelős döntést.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.