Az elmúlt másfél év alatt alighanem sok munkavállaló vette észre magán, hogy már nem érzi azt a lelkesedést a munkája iránt, mint korábban. Egyesek számára a járvány csak fölerősítette a meglévő kiégéses tüneteket , másoknak most lett elegük az állásukból, vagy akár az egész ágazatból, ahol dolgoznak.
Persze, nem várható el mindenkitől, hogy rajongjon a munkájáért, de nagy különbség van aközött, hogy csak "átvészeli a napot a melóban", vagy pedig értelmes tevékenységnek tartja a feladatait, tehát pozitív (de legalábbis pozitívan semleges) a hozzáállása . Napjainkban azonban világszerte dolgozók milliói kerültek kényes helyzetbe: idegőrlő lehet egy olyan munkát végezni továbbra is, amelyhez már nincs kötődésünk. Különösen akkor, ha nem kecsegtet egy másik állás lehetősége. Azt sem egyszerű továbbá kibogozni, hogy pusztán átmeneti-e az érdeklődés csökkenése vagy végleg kialudt a parázs. Mit lehet ilyenkor tenni? Van-e lehetőség a munkakedv és elkötelezettség újbóli felszítására? Egyáltalán érdemes megpróbálni? - teszi fel a kérdéseket a BBC cikke.
A home office tehet mindenről
Míg egy átlagos munkahelyen akkora a nyüzsgés, hogy az ember néha a saját gondolatait sem hallja, az otthoni távmunka magányában több alkalom nyílik eltöprengeni azon, hogy vajon a karrier terén jó vagy rossz irányba mennek a dolgaink. "Az is kiderült sokaknak, hogy milyen fontos számukra a kollégákkal való kapcsolat, a vállalati közeg és kultúra, vagyis a munkahelyükre egyfajta csomagként tekintettek. És amikor ennek vége szakadt, rádöbbentek, hogy a lecsupaszított alaphelyzet, vagyis önmagában a munka már nem is érdekli őket" - mondja a cikkben megszólaltatott karrier-tanácsadó.
Volt, aki azért "szeretett ki" a munkájából, mert nem kapott támogatást a nehéz időkben a vállalattól. Kiégéshez vezethet a folyamatos túlterheltség érzése, illetve ha a munkavállaló úgy érzi, sérül az az íratlan bizalmi egyezség, ami közte és a munkaadó között köttetett. Különösen az olyan szakmákban vált ez a felmondás okává, ahol a pályaválasztás hivatástudaton alapul, mint az ápolók és tanárok, tette hozzá a szakértő.
Visszatekintés, elemzés, döntéshozatal
Látszólag a világ egyik legegyszerűbb döntése a munkahelyi felmondás. Sokan valóban meg is lépték, különösen akik már régóta utálták a munkájukat és csak halogatták a felmondást. Ám a szakértő nem tanácsolja, hogy hirtelen felindulásból lépjünk ki. A pandémia akkora felfordulást okozott az életünkben, hogy már önmagában ettől is visszaeshetett a munkakedvünk . Érdemes inkább felidézni, hogy mit szerettünk a munkánkban az elmúlt másfél évben. És mi keltette fel az érdeklődésünket annak idején, amikor megpályáztuk az állást?
Ha a csapatmunka volt a hajtóerő, kérjünk magunkat csoportos feladatokba akár home office-ban is. Aki a személyes kapcsolattartást érezte vonzónak, a monitoron keresztül is megvalósíthatja azt. A BBC-nek nyilatkozó 31 éves tanárnő a jelenléti oktatás felfüggesztésével elidegenedett a hivatásától, de később a sok kedves élményre visszaemlékezve sikerült meggyőznie magát, hogy egy rossz év miatt nem szabad sutba dobnia az álmát. Ráébredt, hogy éppen azért választotta ezt a pályát, amit korábban csak rutinfeladatnak gondolt: a gyerekekkel való foglalkozásért, az órákon zajló eszmecseréért és vidámságért, a jelenléti oktatásért. Mindaz, ami a karantén alatt hiányzott, értékké nőtt a szemében. "Az is segíthet, ha újraértelmezzük, újraosztjuk a feladatokat a munkatársakkal, ez akár kiemelkedő innovációt eredményezhet" - teszi hozzá a szakértő.
Tény, hogy nem mindenkivel történik meg kétszer ugyanaz a csoda. Lesz, aki nem fog új örömet találni a munkájában. Ám ez még nem tragédia, és nem kell felmondania. "Nagyon jót tesz egy munkavállalónak, ha fűti a szenvedély. De szükséges is? Egyáltalán nem. Valljuk be, a munkán kívül millió más dolog iránt érezhetünk lelkesedést" - állítja a szakértő, aki hozzáteszi: legyünk magunkkal őszinték, tisztázzuk az igényeinket, az értékeinket, a lehetőségeinket és az elvárásainkat, aztán hozzuk meg a felelős döntést.
