Nem térnek vissza az irodákba a dolgozók

A koronavírus-járvány következtében bevezetett home office miatt a vállalatok legnagyobb része, 37 százaléka az elmúlt két évben a legtöbb fejlesztést annak érdekében végezte, hogy az informatikai rendszereket felkészítsék a biztonságos és hatékony távmunkára – derült ki a K&H innovációs index kutatási jelentéséből.

Az otthoni munkavégzés érdekében végzett vállalati fejlesztések közül egyre több cég fektet a dolgozók okoseszközökkel való ellátásába – mutatott rá a K&H innovációs indexe, amely az idei első félévben 30 ponton zárt. Az indexet alkotó négy alindex – megvalósult fejlesztések, tervezett innovációk, digitális innovációk és az innovációs stratégia – közül egyik értéke sem csökkent, ami azt jelenti, hogy a cégek továbbra is kiemelten kezelik az innovációt. A legnagyobb mértékben, 5 ponttal pedig a digitális innováció alindex nőtt. Ez azt jelenti, hogy a hazai vállalkozások előre menekültek a járvány okozta gazdasági visszaesésből: a többi között digitális fejlesztésekkel próbálták ellensúlyozni a pandémia miatti kieső bevételeiket.

home office, távmunka, koronavírus-járvány
Hajlandóak költeni a home office-ra a magyar cégek. Fotó: Getty Images

A szolgáltatási szektorban jelen lévő cégek közel fele, 46 százaléka számolt be jelentős fejlesztésekről a home office miatt az elmúlt két évben, de az ipari cégek 36 százaléka is így tett. Ezek a változások pedig sok esetben a járvány enyhülése után is megmaradtak.

Az idei első félévben jelentősen, 47-ről 62 százalékra emelkedett azoknak az alkalmazottaknak az aránya, akik rendszeresen használnak számítógépet. Minden második munkavállaló használ valamilyen hordozható informatikai eszközt. A kereskedelem és a szolgáltatás területén a cégek több mint 40 százaléka mondta azt, hogy a munkatársak több mint 70 százaléka el van látva ilyenekkel.

Hanyagolják a cégek az MI-t

Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője kiemelte: az otthonról végzett munkára való átállás érdekében rengeteg fejlesztés történt. A meglévő szoftverek összekapcsolásán a cégek 32 százaléka dolgozott, de a big data, az összegyűjtött adatok feldolgozása érdekében már jóval kisebb arányban (12-15 százalék) tettek erőfeszítéseket a megkérdezett cégek. A legkevesebben (5 százalék) a mesterséges intelligenciával foglalkoztak.

„Azok, akik mégis foglalkoznak ezzel a területtel, kockázatelemzésre, csalásfelismerésre használják. Személyre szabott ajánlatok, szolgáltatások, termékek kidolgozása esetén mindössze minden hatodik cég (16 százalék) használja az MI-t” – tette hozzá Németh Balázs.

A felmérést a K&H megbízásából az Impetus Research végezte, telefonos adatfelvétellel. A kutatás keretében 360, a magyar magánszektor 32 ezer vállalatát reprezentáló, 300 millió forintot meghaladó árbevételű cég nyilatkozott az innovációs, digitális lépéseikről és terveikről. Az adatfelvétel 2022. március 28. és április 19. között történt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, de a nyugati határ közelében előfordulhatnak felhősebb körzetek is. Foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. A Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!