Társadalom
Egészségügy
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
Már két telephelyen várja a betegeket az Oktogon Medical Center (x)
A magyar állami egészségügyi rendszer jelenlegi állapota, valamint a koronavírusból fakadó járványhelyzet miatt különösen fontos szerepet kapnak jelenleg a magánkézben lévő kórházak és rendelők, melyek nemcsak a központi szektor tehermentesítésére alkalmasak, hanem az orvosoknak és a betegeknek egyaránt megfelelő körülményeket biztosítanak gyógyításhoz és a gyógyuláshoz.
Idén így harcol a tudomány a COVID-19 ellen
A COVID-19-cel kapcsolatos kutatások mára kijelölték azokat a területeket, ahol további tudományos munkára van szükség, hogy hatékonyabban léphessünk fel a SARS-CoV-2, sőt, a rokonságába tartozó többi koronavírus ellen is. A The Scientist folyóirat áttekintése szerint idén több kulcsfontosságú területen lehetünk majd tanúi az előrelépésnek.
Így zajlik a vizsgálat a nemigyógyásznál
Az Egyesült Államokból származó adatok szerint a szexuálisan aktív férfiak és nők fele találkozik valamilyen szexuális úton terjedő fertőzéssel 25 éves kora előtt. Ezektől a kórokozóktól orvosi beavatkozás nélkül nem lehet megszabadulni, mindenképpen ajánlott tehát már a legkisebb gyanú esetén is szakemberhez fordulni segítségért.
Tudjon meg többet erről a hazugságról, mert benne élhet
A lustaság hazugsága egy olyan hitrendszer, amely szerint a kemény munka erkölcsileg felülmúlja a pihenést, és hogy a nem produktív embereknek kisebb a veleszületett értékük, mint produktív társaiké. Ez a kimondatlan, de általánosan elterjedt idea és értékrend hatással van a munkánkra, sőt arra is, mit gondolunk az "értékes" életről.
Hálapénz nélkül ilyen lesz az egészségügy
Idén január elsejétől lépett hatályba az a törvény, amely jelentős béremelést biztosít a magyar orvosoknak, ezzel egyidejűleg pedig büntetendővé vált a hálapénz adása és elfogadása egyaránt. Milyen változásokat generálhat mindez a hazai egészségügyben?
Szorongás ellen: a vallás és a pszichológia módszerei
A vallásos emberek általában kognitív átértékelési stratégiákat alkalmaznak az érzelmi és mentális egészségi problémáik kezeléséhez. Meglepő módon ezek nagyon hasonlítanak arra, ahogy a nem hívők próbálják pozitívabban látni a világot.
Koronavírus mutációk: amiért kell és amiért nem kell aggódni
Tavaly év végén Nagy-Britanniában és Dél-Afrikában a COVID-19-et okozó SARS-CoV-2 koronavírus olyan új törzseit azonosították, amelyek gyorsabban terjednek a korábbiaknál. A kutatók első dolga volt, hogy kiderítsék, vajon e fertőzőképesebb mutációk veszélyesebbek-e és veszélyeztetik-e az oltások hatékonyságát. A következők derültek ki.
Ha a családban előfordult stroke, milyen szűrővizsgálatok javasoltak?
A stroke kockázata nemcsak a kor előrehaladtával növekszik, kialakulását életmódunk is nagyban befolyásolja - sőt az is intő jel lehet, ha korábban előfordult már családunkban a betegség. Utóbbi esetben kiemelten fontos, hogy szűrővizsgálatok segítségével idejében felismerjük a veszélyeket.
Koronavírus: bizarr és kellemes módszerek a védekezésre
A COVID-19-járvány megtanított bennünket néhány szabályra, amely segíthet elkerülni a fertőzést. De az elszigetelődés, a gyakori kézmosás, a közösségi távolságtartás és a maszkviselés elég kényelmetlen dolog. Szerencsére vannak további módszerek, amelyekkel kellemesen fokozható a védekezés hatékonysága.
COVID-19: ezért kaphatjuk el kétszer is
Sokan úgy gondolják, hogy aki egyszer már átesett a koronavírus-fertőzésen, normális körülmények között már nem betegedhet meg újra. Igaz, a kivételek csak erősítik a szabályt. Az orvosok azonban kételkednek, hogy nagyon egyszerű lenne újrafertőződni.
A SARS-CoV-2 eredete nyomasztóan homályos
Egy évvel a SARS-CoV-2 koronavírus azonosítása után a kutatók még nem tudják, hogy a kórokozó hogyan ugrott át fajról-fajra, mígnem képessé vált megfertőzni az embereket. Egy vezető francia virológus sorra vette a különféle hipotéziseket, beleértve a vírus laboratóriumból való véletlen kijutásának lehetőségét is.
Sokkal többféle izomsejtünk van, mint gondoltuk
Általában minden sejtnek egy magja van. De vázizmaink hosszú, rostos sejtjeinek viszonylag nagy a citoplazmája, amely több száz magot tartalmaz. Eddig nagyon keveset tudtunk arról, hogy egyetlen izomrost magjai mennyiben különböznek egymástól géntevékenységük szempontjából, és hogy ez milyen hatással van az izom működésére.
Miből tudható, hogy a Huntington-kór jelent meg?
A Huntington-kór egy olyan genetikai rendellenesség, amely az agysejtek progresszív degenerációját okozza. A betegséggel való együttélés nehéz annak, akit érint, de családjának és szeretteinek is. Az idő múlásával azonban a kognitív károsodás azt eredményezheti, hogy miközben a beteg egyre jobban függ másoktól, elveszíti a betegségtudatát, csökkenhet a szorongása, hiszen képtelen felismerni állapota súlyosságát.
Ezért óriási felfedezés az mRNS-oltás
A koronavírus-járvány váratlanul a vakcinakutatás felé fordította a világ figyelmét. Az oltások a gyógyszeripar mostohagyermekei voltak annak ellenére, hogy talán egyetlen másfajta készítmény sem mentett meg annyi életet. A SARS-CoV-2 azonban újraírta a piaci feltételeket, és a vakcinák - különösen az mRNS alapúak -a modern orvoslás új sztárjai lehetnek.
A betegség, amely lyukat üthet a gyomrunkon
Ugyan a köznyelv elsősorban a stresszes életmóddal köti össze a gyomorfekélyt, kialakulásáért több más tényező mellett jelentős szerepet játszik a Helicobacter pylori baktérium . A modern gyógyszeres kezelés mellett életmódunkkal is sokat tehetünk a gyógyulásért.
Elsősorban a Dunától keletre akár hosszabb időre is elvékonyodhat, felszakadozhat a felhőzet, ezzel szemben a nyugati, délnyugati harmadban többfelé tartósan borult időre van kilátás, és kisebb eső, zápor is főként arrafelé fordulhat elő nagyobb eséllyel. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleti, délkeleti szél. Estétől gyengül és délire fordul a légmozgás.A csúcshőmérséklet a nyugati harmadban és Borsodban többnyire 3 és 8, másutt 9 és 16 fok között valószínű - a délkeleti határ közelében lehet a legenyhébb az idő. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.