Merőben új rákterápia jöhet

Egy teljesen újfajta immunterápia potenciálisan univerzálissá válhat a daganatok kezelésében, ami egyben hatalmas változást, előrelépést hozhatna a rákgyógyításban.

Kiderült, hogy nemcsak a ráksejtek működnek közre a daganatképzésben , hanem egészséges sejtek is, amelyek a tumor befolyása alá kerültek. A gyógyításhoz ezeket is, vagy főleg ezeket kell elcsípni, amihez egy jól ismert anyag a folsav, vagy más néven folát nyújthat segítséget.

immunterápia
Az új immunterápia nem a ráksejteket célozza meg, hanem a segítőit - Fotó: Getty Imeges

A folsav (folát) rákellenes hatásai már jó ideje az orvosi kutatások látókörébe kerültek. Biró György és Barna Mária dietetikus tudósok a Magyar Tudományban megjelent cikkükben többek között azt írják, hogy epidemiológiai elemzések bizonyították, hogy a DNS hiányos metilációja (a génexpressziót befolyásoló kémiai módosulás) már annak kezdeti stádiumában hozzájárul a rosszindulatú folyamathoz. Mivel a folát a metiláció egyik közreműködője, hiánya növeli a rák kockázatát.

A tanulmányok egyik csoportja a cikk szerint egyértelműen igazolta, hogy a folátot akár egyes élelmiszerek dúsításával vagy külön e célt szolgáló készítményekkel is be lehet vinni a szervezetbe, és ezzel csökkenthető a kezdeti stádiumban lévő vastagbél-végbél daganatok ( kolorektális rák - CRC) kockázata. Az egyik vizsgálat során kimutatták, hogy a legtöbb folátot kapók CRC-kockázata 30-40 százalékkal volt alacsonyabb, mint a legkisebb mennyiséghez jutóké. Hasonló összevetés esetén az emlőráknál is pozitívak voltak a tapasztalatok, főként a menopauzán már átesett nők körében.

Rosszkor befékezett immunválasz

A legújabb eredményeket a folsavval teljesen más megközelítéssel érték el az indianai Purdue Egyetem kutatói, akik kidolgozták és tesztelték azt az új kezelést, amely nem a rákos sejtek célzott megtámadásával működik, hanem az immunrendszer sejtjeire összpontosít, ezek ironikus módon táplálják a daganatot, és megakadályozzák, hogy az immunrendszer más sejtjei elpusztítsák azt - számolt be a Knowridge tudományos portál.

Eddig a kezelést tumorsejtekben tesztelték laboratóriumi körülmények között, humán tumorokban, állatmodellekben. Kimutatták, hogy a kezelés hat különböző daganattípusban működik. Vannak olyan immunsejtek, amelyeket a szervezet az immunválasz fékezéséhez használ. Ezek jelentőségét mostanában elég szemléletesen megmutatta a COVID-19 betegség, amelyben az elszabadult immunválasz, a citokin-vihar komoly károkat okoz a szervezetben.

Tehát a betegség vagy sérülés után a szervezet ezeket az immunszuppresszor sejteket alkalmazza, hogy leállítsa az egyébként normális gyógyulási reakciót annak elkerülése érdekében, hogy a válasz kezelhetetlenné váljon. De a rákos daganatokban ezek a sejtek nemkívánatos és katasztrofális hatást fejtenek ki. Úgy viselkednek, mintha átálltak volna a sötét oldalra, mert rosszkor kezdenek fékezni, így megakadályozzák a szervezet saját védőrendszerét a daganat elpusztításában.

A tanulmány szerint - amely a Cancer Research című szakfolyóiratban jelent meg - a kutatók átprogramozhatják a tumor immunsejtjeit, hogy elősegítsék a daganat elpusztítását, ahelyett, hogy támogatnák a daganat növekedését. A közelmúltban rájöttek, hogy a szolid tumorok felszámolásának általános megközelítéseként a tudósoknak kezelniük kell a tumor egészséges, nem rosszindulatú sejtjeit is. A rák típusától függően a szolid (szilárd, tömör) daganat sejtjeinek 30-80 százaléka nem rákos sejt, és más szövetekben a normális funkciójuknak megfelelően működnek.

A tumor átképezi az immunsejteket

A különbség az - és ez nagyon fontos a kutatók szerint -, hogy miután ezek a sejtek beszivárognak a szolid tumorba, a rákos sejtek "átképzik" őket, hogy megkönnyítsék a tumor növekedését . Ebben az új technikában egy olyan rákellenes gyógyszert alkalmaznak, amely általában túl mérgező az emberi felhasználásra, de ezúttal a folsavhoz (azaz a foláthoz), a B-vitamin egyik típusához kapcsolódik.

A folsav vízben oldódó vitamin, a B-vitaminok közé tartozik. Rendkívül fontos szerepe van a sejtek örökítőanyagának, a DNS és az RNS szintetizálásában, illetve a hibáik kijavításában, így biztosítja, hogy az új sejtek is egészségesek, hatékonyan működőek legyenek. A folsav a vörösvérsejtek előállításában, a sejtosztódás támogatásában is szerepet játszik. A folsavnak nagy szerepe van az agyunk egészségének megőrzésében, kutatások szerint például a folsavtartalmú étrendkiegészítők szedésével javíthatóak a kognitív funkciók és a memória. Egy kevésbé ismert, de legalább olyan fontos hatása is van a folsavnak: nagyban hozzájárul a lelki egészséghez és a boldogsághoz. A folsavhiány, illetve a folsav-felszívódási zavarok ugyanis jelentős mértékben hozzájárulhatnak a depressziókialakulásához, ráadásul ezek a problémák azt is okozhatják, hogy az egyébként depresszió kezelésére alkalmazott gyógyszerek nem érik el a kívánt hatást. Részletek!

Szinte egyetlen normális sejtnek sincs receptora a folsavra, ezért továbbjut a szervezetben, egészen addig, amíg nem találkoznak bizonyos rákhoz kapcsolódó immunsejtekkel, amelyeknek viszont van folsavra érzékeny receptoruk. A kutatók a folsavat arra használják, hogy a hozzákötött gyógyszereket kifejezetten ezekhez a nem rosszindulatú sejtekhez irányítsák a daganatban, amelyek sajnálatosan elősegítik a tumor növekedését.

A gyógyszerfejlesztési erőfeszítések egyik fontos része arra irányul, hogy a gyógyszer "hasznos terhe", amely önmagában halálos lenne a beteg számára, kizárólag a daganatot támogató makrofág sejtekben szabaduljon fel. A csapat szerint ez a kezelés univerzálisan hatékonyabbnak bizonyulhat, mint a jelenlegi immunterápiák. A folsavas eljárás azért izgalmas, mert ez az első kutatási projekt, amely megtalálta a módját azoknak a sejteknek a megcélzására, amelyek fokozzák a tumor növekedését. A kutatók úgy vélik, hogy ebben a gyógyszerben hatalmas a potenciál, számos élet megmentésére szolgálhat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.