Társadalom
Egészségügy
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
Viták a Szputnyik V vakcina körül. Kell-e aggódni?
A koronavírus elleni orosz gyártmányú vakcinát, a Szputnyik V-t már több tucat országban engedélyezték, és az Európai Gyógyszerügynökség is vizsgálja. Az oltóanyag hatékonysága szakmai hírek szerint is bizonyítottan magas, de a viták ennek ellenére sem csendesednek körülötte. Brazília például a napokban utasította vissza a készítmény alkalmazását. Vajon kell-e aggódniuk azoknak, akiket ezzel oltottak be?
Hogyan néz ki a gyógyult császáros heg?
Minden császármetszésen átesett nő bízik benne, hogy a műtét helyén keletkező seb problémamentesen és gyorsan gyógyul, a hátramaradó heg pedig szinte láthatatlan lesz. A regenerálódás azonban nem mindenkinél zajlik ugyanúgy, ahogy a császáros heg sem lesz ugyanolyan.
COVID-19: megélhetési válság jöhet
Nemrég készült el a kutatás, amely azt vizsgálta, hogy miként élte meg a magyar társadalom a koronavírus-járvány egy évét, és hogyan értékeli az Orbán-kormány válságkezelésének különböző aspektusait. A megállapítások értelmezéséhez Bíró-Nagy Andrástól, a Policy Solutions politikai elemző intézet igazgatójától kértünk segítséget.
Koronavírus: az orvosok így győzhetik le az álhíreket
Magyarországon még mindig erős oltásszkeptikusság uralkodik, igencsak megnehezíti azt, hogy több mint egy év után kilábaljunk a koronavírus-járványból. Az összeesküvés-elméletekkel az orvosok is nap mint nap találkoznak - nekik állítottak össze egy hivatalos útmutatót, amelynek segítségével hatékonyabban vehetik fel a harcot az álhírekkel.
Miben változik az életünk a COVID-19-járvány után?
A koronavírus egy darabig még biztosan velünk marad, ezért folyamatosan védekeznünk kell ellene, ami megakadályozza, hogy a járvány lecsengése után mindent a régi, megszokott módon folytassunk. Lássuk, mi változhat meg jövőbeli hétköznapjainkban!
A magyar biofizikus, aki megfejtette a hallás titkát
Az orvosok sokáig nem értették, pontosan hogyan is működik a hallás. Aztán jött egy magyar kutató, akit a történelem forgataga úgy sodort, hogy megszerezte a rejtély megfejtéséhez szükséges tudást. Békésy György végül Nobel-díjat kapott.
Ezek lehetnek a leggyakoribb és a leghalálosabb ráktípusok
Egy friss kutatásból kiderül, hogy melyek lehetnek a leggyakrabban diagnosztizált és a legtöbb halálos áldozatot követelő ráktípusok az Egyesült Államokban 2040-ben. Az előrejelzésekre már csak azért is érdemes odafigyelni, mert a változások más országokban is hasonló mintát követhetnek.
Honnan indult a koronavírus-járvány? Ezek a legvalószínűbb elméletek
Ma az az általánosan elfogadott vélemény, hogy a COVID-19-járványt egy állatról-állatra terjedő kórokozó indította el, amely többször is mutálódhatott, mígnem alkalmassá vált az ember megfertőzésére. A járvány eredeti forrását eddig nem sikerült azonosítani. Mit tudunk róla most?
HPV-vírus: miért többféle?
A Humán Papillóma Vírusnak, azaz a HPV-nek több mint 150 típusa ismert, és mindegyik a hámszövettel borított szerveket támadja meg. Ez az egyik leggyakoribb szexuális úton terjedő betegség, statisztikák szerint a világ lakosságának nagyjából 80 százaléka, azaz 5-ből 4 ember életében legalább egyszer megfertőződik.
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, és több helyen kialakulhat eső, zápor, zivatar, helyenként intenzív zivatar is lehet. Hajnalban északnyugat felől csökken a felhőzet, a csapadék súlypontja a Tiszántúlra helyeződik. Az északnyugati, nyugati szél időnként megerősödik, az Észak-Dunántúlon akár viharossá is fokozódhat. Emellett zivatarok környezetében is lehetnek viharos széllökések.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 21 fok között alakul. Hétfőn egy újabb hidegfront éri el az országot, és az enyhe időjárás-változás kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.