Egy átlagos felnőtt szervezet összesen körülbelül 3-4 gramm vasat tartalmaz. E mennyiség nagyobb része, mintegy háromnegyede az érrendszerben kering egy fehérjéhez, a hemoglobinhoz kötődve, illetve szerepet vállalva az oxigén és a szén-dioxid szállításában. Átlagosan napi legfeljebb néhány milligramm pótlásáról kell gondoskodnunk, bár ezzel kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy a nyomelem felszívódását nagyban befolyásolja a meglévő vasszint, azaz minél több vas van jelen a szervezetünkben, annál kevesebb tud hasznosulni az elfogyasztott ételekből.
Kulcsszerepet játszik a folyamatban az L-aszkorbinsav, közismertebb nevén a C-vitamin is, továbbá lényeges szempont, hogy az állati eredetű vasforrások hasznosulása nagyságrendekkel jobb, mint a növényi eredetűeké. Bizonyos vegyületek pedig gátló tényezőként léphetnek fel a vas felszívódásában, mint például a csersavak (teák), fitátok (gabonafélék) és oxalátok (sóska, spenót).
A vashiány hátterében számos kiváltó ok meghúzódhat, legyen szó akár elégtelen vasbevitelről, akár a szervezet valamilyen okból megnövekedő vasszükségletéről. A teljesség igénye nélkül egyaránt megemlíthetők például táplálkozásbeli hiányosságok, felszívódási zavarok, gyógyszer mellékhatások, illetve vérzéssel járó betegségek és sérülések. A hiányállapot következményeként fellépő vérszegénység (anémia) is rendkívül kellemetlen tünetekkel jár együtt, de sajnos megeshet, hogy a fellépő tünetek hátterében nem, vagy nem csak vashiány van, hanem, például egy súlyos emésztőrendszeri daganatos megbetegedés. Ezért fontos, hogy a vashiányra utaló jelek esetén legelőször mindenképpen utána kell járni, hogy milyen tényező vagy tényezők állnak a felborult egyensúly mögött.
Hogyan mutatható ki a vashiány?
Vashiány esetén lényegében ugyanazok az általános testi tünetek léphetnek fel, mint vashiányos vérszegénység esetén, a két állapotot elég nehéz ilyen téren elválasztani egymástól. Igen gyakori szimptómának számít a szellemi és fizikai fáradékonyság, a gyengeség, a szédülés, a sápadtság, a fejfájás és a jól érzékelhető szívdobogás. Emellett felléphetnek nyelési zavarok, valamint fokozott hajhullás is.
A vashiány igazolására laborvizsgálatokat alkalmaznak, amire általában a vérszegénység forrásának feltárásakor van szükség, hiszen anémia nem csupán vashiány miatt léphet fel. A legalapvetőbb teszt éhgyomorra vett vérszérumból mutatja ki a vér vaskoncentrációját. Az így kapott eredményt az úgynevezett referenciatartománnyal kell összehasonlítani - amennyiben ahhoz képest alacsony a kimutatott érték, akkor nagy valószínűséggel vashiányról beszélhetünk. Ilyenkor a vörösvértestek hemoglobintartalma és mérete kisebb a normálisnál.
Maga a referenciatartomány hivatott a normális, egészséges értékeket tükrözni, annak alsó és felső határa ugyanakkor nagyban függ a páciens nemétől és életkorától, valamint az adott laboratóriumban alkalmazott berendezésektől és mérési eljárásoktól egyaránt. Éppen ezért nem lehet általánosan elfogadott értékhatárokról beszélni. Az egyes laborok saját referenciatartományt határoznak meg a méréseikre vonatkozóan, amelyet a kiadott leleten fel is tüntetnek a páciens értéke mellett.
Fontos továbbá megemlíteni, hogy kizárólag a szérumvas vizsgálatából nem lehet megalapozott diagnosztikai következtetéseket levonni a vasháztartásra vonatkozóan. Érdemes tehát egyéb faktorokat is számításba venni. Ezek közé tartozik a szervezet vastárolási képességéről képet adó ferritin, a vér vasszállító képességét tükröző transzferrin, valamint a szolubilis transzferrin receptor vizsgálata. Ez utóbbi kettő szintje emelkedik, a szérumvas és a ferritin koncentrációja pedig csökken vashiányos vérszegénység esetén.
