Társadalom
Egészségügy
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
"Nem olthatjuk be az egész világot félévente"
Miközben egyes országokban már karnyújtásnyira van a negyedik védőoltás, addig a szegényebb régiókban a lakosság legnagyobb része még a koronavírus elleni védőoltás első dózisát sem kapta meg. Többek között ezért nem tartja ésszerűnek a negyedik adag tömeges beadására irányuló törekvéseket az egyik neves és elismert szakember.
Hamarosan elkészülhet a minden koronavírust elpusztító vakcina
Heteken belül bejelenthetik, hogy az amerikai hadsereg Walter Reed kutatóintézetének tudósai elkészültek egy olyan vakcina fejlesztésével, ami nem csak az omikron és a jövőbeli SARS-CoV-2 változatok ellen véd, hanem minden koronavírust képes legyőzni.
Hat fontos tudnivaló a HPV-ről
Nincs még egy olyan nemi úton terjedő betegség, amelyen az emberek 50-80 százaléka átesne, méghozzá úgy, hogy nem is tud róla. Pedig az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat szerint a HPV-fertőzéssel éppen ez a helyzet. Bár a legtöbben megússzák, ez a kórokozó nagyon veszélyes, azaz minél többet tudunk róla, annál jobb.
Ezeket érdemes megfogadni egészségünk érdekében
Minden évben megígérjük magunknak és környezetünknek ugyanazokat, aztán végül mégsem álljuk a szavunkat? Akkor valószínűleg rosszul tűzzük ki céljainkat. Az alábbiakban olyan könnyen betartható, hasznos fogadalmakat mutatunk, amelyekből már egy betartása is elég ahhoz, hogy egészségesebbek legyünk.
Végre kiderült, miért fogyaszt az agy rengeteg energiát
Az emberi agy arányosan akár tízszer több energiát is felemészt, mint a test többi része. Átlagosan a bevitt üzemanyag 20 százalékát fogyasztja el még a pihenés idején is. Sőt a kómában fekvő, "agyhalottnak" mondott betegeknél sem szűnik meg az agy energiafogyasztása, bár felére-harmadára esik vissza. De ez még mindig igen sok. Vajon mi lehet az oka?
A magas vérnyomás egyszerű kezelése
Az egészségügyi rendszerek sokkal jobban működnek, ha a megelőzésre helyezik a hangsúlyt. A vérnyomás monitorozása e trend egyik kulcseleme, hiszen a súlyos egészségi problémák legfontosabbika, amihez a legtöbb halálozás is kötődik, a szív- és érrendszer megbetegedése. Erről pedig a vérnyomás értékeinek változása adja a legjobb előrejelzést. De mit kezdhetünk vele?
Vonalkódokkal hallgatják le a rákos sejtek kommunikációját
A rákgyógyítás területén dolgozó kutatók időnként egészen meglepő húzásokkal állnak elő. Most az az ötletük támadt, hogyha a bolti forgalomba kerülő termékeket meg lehet jelölni vonalkóddal, miért ne tehetnének valami hasonlót a rákot okozó fehérjékkel. Úgy tűnik, hogy az elképzelésük bejött.
A gyakori vizelési inger meglepő okai
A gyakori vizelési inger talán elsőre nem hangzik komoly problémának, pedig elég kellemetlen tud lenni: akadályozza a nyugodt az éjszakai pihenést, hátráltat a napi teendők elvégzésében, nehezíti az utazást és zavarja a koncentrációt. De vajon mi válthatja ki a panaszt?
A felhőzet fokozatosan csökken, szakadozik, de maradhatnak felhősebb körzetek is. Csapadék nem várható. Az északkeleti, északi szél veszít erejéből.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és +3 fok között várható, de a szélvédett fagyzugokban ennél hidegebb, a belvárosi, tóparti részeken enyhébb is lehet a hajnal. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.