Társadalom
Egészségügy
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
Újra Dr. Merkely Béla a rektorjelölt a Semmelweis Egyetemen
Meghallgatta a Semmelweis Egyetem Szenátusa dr. Kellermayer Miklós és dr. Merkely Béla programbeszédét, akik pályázatot nyújtottak be az egyetem rektori tisztségének betöltésére. A testület tagjai titkos szavazással dr. Merkely Bélát választották.
Egyre több fiatal választja a magánegészségügyet
A magyarok több mint nyolcvan százaléka igénybe vette már a magánegészségügyi rendszert. Tízből hatan az elmúlt egy évben fordultak meg a magánellátásban, a harminc év alattiak között pedig ennél jóval többen választották ezt az utat.
Komoly sztrájkra készülnek az ápolók
Januártól vártak béremelést az egészségügyi szakdolgozók, az orvosokkal ellentétben azonban ők nem kaptak plusz pénzt. A beígért, kétlépcsős bérrendezés első ütemét júliusra halasztották, a második fázisra pedig 2024 márciusáig kell várniuk az érintetteknek. Nagy a felháborodás.
Így lehetne ismét vonzó a háziorvosi szakma
Az egészségügy átalakítását célzó új törvény számos ponton változást hoz majd – egyebek mellett a háziorvosok tevékenységét is újradefiniálja. A szakember szerint ez képes lehet akár újra vonzóvá tenni ezt a szakmát, azonban még mindig sok a megválaszolatlan kérdés a részletszabályokkal kapcsolatban.
Általában napos idő várható erőteljes gomolyfelhő-képződéssel. A gomolyok össze is állnak, illetve szétterülnek, ezáltal napközben erősen felhős időszakok is lesznek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szél sokfelé lesz élénk, olykor erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű. Késő estére 2 és 8 fok közé hűl le a levegő. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.