Egyre több fiatal választja a magánegészségügyet

A magyarok több mint nyolcvan százaléka igénybe vette már a magánegészségügyi rendszert. Tízből hatan az elmúlt egy évben fordultak meg a magánellátásban, a harminc év alattiak között pedig ennél jóval többen választották ezt az utat.

A legtöbben vérvizsgálatért, fogászati vagy nőgyógyászati kezelésért, ultrahangvizsgálatért, bőrgyógyászati és vizeletvizsgálatért mennek, szolgáltatót pedig még mindig az ár alapján választanak – mutatják az Ipsos felmérésének eredményei. Kiderült az is, mi magyarok mikor tekintünk egy szolgáltatást betegbarátnak: legtöbben az empátiát, az udvariasságot, a gyorsaságot és a betegre szánt időt emelték ki, de fontos az is, hogy ne kelljen várakozni.

magánellátás, magánegészségügy, orvosi ellátás, rendelő
Az orvosok személyisége is szempont. Fotó: Getty Images

Ár, kedvesség, várakozási idő

A szolgáltató választásánál a megkérdezettek 28 százalékának az ár-érték arány a fő döntési szempont, 68 százalékuknál pedig szerepel a szempontok között. A második helyre az elérhető időpont került, a szolgáltató megközelíthetősége pedig csak minden második megkérdezettnek számít. Minden tízedik válaszadónál a személyzet hozzáállásán, illetve az alkalmazott orvosok személyén múlik leginkább, hogy melyik intézményt választja.

Az interneten elérhető információkra háromból egy válaszadó hagyatkozik, ők jellemzően a szolgáltató honlapját keresik fel. A létesítmény felszereltsége és az elérhető fizetési módok viszont az utolsó helyekre szorultak

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.