Társadalom
Egészségügy
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
"Elképzelni sem tudtam más hivatást"
Prof. Dr. Takács Péter, az amerikai Eastern Virginia Egyetem professzora Debrecenben született és szerzett orvosi diplomát. A szülés utáni regeneráció fontosságára irányuló program, a "Babántúl" kutatási igazgatói munkája ugyan a tengeren túlról, de újra szülővárosához köti.
A leggyakoribb kórházi fertőzések
Tavaly 4935 multirezisztens, vagyis a legtöbb antibiotikumnak ellenálló kórokozóval megfertőződött beteget láttak el hazánkban. Az erről szóló jelentést csendben publikálták az ÁNTSZ oldalán. Most Asbóth Márton, a TASZ projektvezetője is megszólalt az ügyben.
Valóban nem ehetünk vérvétel előtt?
A köztudatban úgy él, hogy a vérvételre készülőknek már a vizsgálatot megelőző estétől tilos bármilyen élelmiszert fogyasztani. A HáziPatika.comnak nyilatkozó diabetológus szerint ugyanakkor bizonyos betegeknek nem kötelező éhgyomorral megjelenni az orvosnál.
A látási viszonyok javulnak. A délnyugati országrészben tovább csökken a felhőzet, de a határ közelében maradhatnak tartósan borult tájak, illetve napközben az északkeleti harmadban is befelhősödik az ég. Másutt az időszakosan megnövekvő fátyolfelhőzet mellett általában napos idő valószínű. Csapadékra nem várható. Az északnyugati szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.