Társadalom
Egészségügy
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
Jön a nyár, nőnek a veszélyek - infografika
A nyár az élet élvezetének évszaka, s talán ez az oka, hogy tudat alatt is jobban elengedjük magunkat. Csökken a fegyelmezettségük, és a nagy melegben egyébként is lankad a figyelmünk. Ráadásul sok a turista, a vakációzó gyerek, csábítanak a vizek, a napsütés és az alkoholos italok. Ki gondol ilyenkor a veszélyre?! Pedig nagyon is kellene.
Bárányhimlő elleni oltás: harcolnak az orvosok
Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár április végén jelentette be, hogy szeptembertől a kötelező védőoltások közé kerül a bárányhimlő elleni oltás, amelyet a gyerekeknek két új oltási időpontban, 13 és 16 hónaposan kell majd megkapniuk.
Nem lehet kiéheztetni a rákot, de lassíthatjuk
A rákos sejtek gyorsan növekednek és szaporodnak, ami sok energiát kíván. Ezért ezek a sejtek máshogyan dolgozzák fel a tápanyagot, mint egészséges társaik. Ezt a tulajdonságukat fel lehet használni ellenük. Így a daganatos betegségek megfékezésében fontos szerep juthat a helyes táplálkozásnak.
Így szerzik be gyógyszereiket a magyarok
Továbbra is a patikákban bízik a vásárlók túlnyomó többsége, az internetes rendeléssel szemben a gyógyszerhamisítás veszélye a leggyakoribb kifogás - derül ki a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) és az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) közleményből.
Nincs normális élet szimulálás nélkül
Az agyunk speciális sejtjei szimulálják a döntéshozatali folyamatokat, s ezzel megjósolják egy másik személy szándékait. Ezeknek a szimulációs neuronoknak a működési zavarai magyarázhatják a szorongással küzdők és autisták más emberekkel való érintkezésének nehézségeit.
Minden szervünknek más jó - infografika
A hosszú élet titka sejtszinten rejtőzik. Ha a sejtjeink egészségesek, és egészséges reprodukcióra képesek, akkor a szerveink és végül az egész testünk egészséges marad. Csakhogy az egyes szervekben működő sejteknek nem mindig ugyanaz kell az egészségük fenntartásához, ezért nehéz a teljes szervezet számára természetes, egészséges életmódot, és ezen belül például az egészséges táplálkozást megtalálni. Infografikánk segít az eligazodásban.
A stressz rosszabb, mint gondolnánk - infografika
Ha meg kellene nevezni egyetlen tényezőt, amely a legszélesebb körben árt az embereknek, akkor az egészen biztosan a stressz. Mindent képes szétzilálni, az egészséget, a kapcsolatokat vagy éppen a munka hatékonyságát. Ha a gazdasági, társadalmi hatását nézzük, a stressz kész katasztrófa.
Megvan, hogyan élhetünk 150 évig
A legidősebb személy, aki valaha élt - legalábbis akinek adatai ellenőrizhetők a nyilvántartásokban - Jeanne Calment volt, aki 1997-ben Franciaországban 122 évesen halt meg. Egyes szakértők szerint azonban ez messze nem a potenciális felső határa az emberi élettartamnak, ami akár 150 év, sőt több is lehet.
"Akkor te látsz durva dolgokat"
Civilben nem szoktam azzal kérkedni, hogy mentős vagyok. Valahányszor ugyanis egy társaságban felmerül, hogy nekem az életmentés a hivatásom, jön is a már jól ismert megállapítás: "akkor látsz durva dolgokat". Van, amikor a kérdés sem marad el, azt firtatva, melyik is volt a legdurvább esetem.
Öldöklő harc a szuperbaktériumok ellen
Az antibiotikumokkal tudunk csatákat nyerni a baktériumokkal szemben, de a háború eldöntéséhez másféle fegyverekre is szükségünk van. A mikrobák egyes törzsei ugyanis komoly ellenállóképességet fejlesztettek ki az eddig alkalmazott hatóanyagokkal szemben, s a hagyományos alternatívákból mindinkább kifogyunk. Más megoldások kellenek. Az egyik a fágterápia, amelyhez azonban sok félelem kapcsolódik.
Súlyos bajokhoz vezet, ha nem eszünk fehérjét
Amennyiben nem fogyasztunk elég fehérjét, a szervezetünk nem fog megfelelően működni. A fehérjéket állati és növényi eredetű táplálékokból is beszerezhetjük. Ha nem akarjuk, hogy rossz legyen a kedvünk, vagy valamilyen súlyos betegséget kapjunk, körültekintően kell étkeznünk, és helyesen kell fehérjét fogyasztanunk.
Általában gomolyfelhős, napos idő várható, de a Dunántúlon erőteljessé válik a felhőképződés, és a déli óráktól előbb északnyugaton, majd a középső országrészben is előfordulhat néhol zápor, zivatar. Egyre nagyobb területen északnyugatira fordul a szél, a Dunántúlon megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 36 fok között valószínű.Késő estére 17 és 27 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn egy újabb hidegfront éri el az országot, és az enyhe időjárás-változás kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.