Nyáron még kevesebb lesz az orvos

A nyári szabadságolások próbára teszik a fővárosi sürgősségi centrumokat. A mentőszolgálat szerint azonban ez nem okoz ellátási problémát.

Eredetileg a súlyos traumás sérültek et négy nagy fővárosi centrum valamelyikébe - a Merényibe, a Péterfybe, a Szent Jánosba, vagy a Honvédkórházba - kellene szállítaniuk a mentőknek, ám a Honvédkórház néhány hete bejelentette, hogy nyáron 21 napra leállítaná a politraumatizáltak ellátását, azzal az indokkal, hogy nincs elég orvosuk a hét minden napjára. Ezzel gyakorlatilag 75 százalékra csökken a súlyos sérültek ellátását szolgáló kapacitás a fővárosban. Holott a statisztikák szerint a balesetek csaknem harmada július, augusztusban történik - írja a nepszava.hu.

A magyar egészségügy legnagyobb rákfenéje - részletek !

A lap azt írja, hogy az ellátási feszültségek miatt május második hetében az országos tisztifőorvos egyeztető megbeszélésre hívta a főváros sürgősségi centrumainak vezetőit. A megbeszélésen végül abban egyeztek meg, hogy a Honvédkórház nem állhat le, de megpróbálják tehermentesíteni. Ennek érdekében a nyár végéig egyidejűleg csak három centrum fogadja majd politraumatizált baleseteseket, így mindegyikük minden negyedik napon pihenőt kap, ennek területi betegeit pedig a többiek látják el.

A nyár kihívás elé állítja az egészségügyet
A nyár kihívás elé állítja az egészségügyet. Fotó: iStock

Június 13-án aztán újabb egyeztetésre hívta a szakhatóság az érintett vezetőket, ahol a lap információi szerint kicsit szigorítottak az alig két hete működő rendszeren: az éppen pihenőt tartó centrumnak a jövőben úgynevezett készenléti ügyeletet kell ellátnia. Ez azt jelenti, hogy az orvosainak készenlétben kell állniuk, és ha megtelnek a súlyos sérültekkel az éppen szolgálatban lévők, akkor be kell menniük dolgozni.

A lap kérdésére, hogy a új helyzetből adódott-e bármilyen ellátási feszültség, az Országos Mentőszolgálat sajtóosztálya azt válaszolta: politraumatizált sérültből fővárosban átlagosan napi 1-5 van, és szerintük az új rendszer sem hosszabb várakozást, sem ellátási nehézséget nem eredményez, továbbá az általános traumatológiai ellátást (amely ezután is az eddig szokásos ügyeleti rendben zajlik) sem befolyásolja.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fahéj
Nem hinnénk, de ezt teszi a fahéj a szervezetünkkel
kakukkfű
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel – Minden konyhában ott lenne a helye
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően napos idő lesz többnyire kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett. Utóbbiakból több az északkeleti tájakon lehet, de arrafelé is legfeljebb egy-egy helyen fordulhat elő futó zápor, másutt nem lesz csapadék. Az északnyugati, északi szelet sokfelé kísérik élénk, többfelé még erős lökések, azonban fokozatosan veszít erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 22 fok között várható.Késő este többnyire 2 és 12 fok közé hűl le a levegő. Ezen a napon egyértelműen hidegfronti hatás érvényesül, amely jelentős terhelést róhat a szervezetre.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!
kvíz
„Gyakran vagyok szomjas. Betegséget jelezhet?” – Teszteld magad tünetkvízünkben! Teszteld magad: te mindig tudod, mikor kell orvoshoz fordulni?