Társadalom
Egészségügy
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
Ők lettek 2019 Egészséghősei
Többek között a bajtársait újraélesztésre oktató rendőrtisztet, egészségügyi tévhitek ellen fellépő gyógyszerészt és bohócdoktort is díjazott az Egészséghősök pályázat szakmai zsűrije és közönsége 2019-ben. Öt kategóriában összesen tíz példamutató kezdeményezés kapott elismerést a múlt csütörtöki díjátadó ünnepségen.
Új korszak jön a cukorbetegség kezelésében
A testzsírban keletkező adipszin nevű fehérje megvédi az inzulintermelő sejteket, azaz a hasnyálmirigy béta-sejtjeit a 2. típusú cukorbetegség miatti megsemmisüléseitől - mutatták ki a New York-i Weill Cornell Orvosi Egyetem kutatói. Arra is rájöttek, hogy azok a középkorúak, akiknek a vérében magasabb e fehérje szintje, erősebben védettek a 2. típusú cukorbetegség ellen. A felismerés új kezelésekhez vezethet.
Halálos anyag az e-cigarettában
Aggasztó halálesetek szegélyezik az e-cigaretta terjedését. A páraszívás vagy vape-olás pótmegoldás a dohányzásra, és elvben kevésbé veszélyes az egészségre. Valójában azonban a párában lévő rendkívül sokféle vegyianyag hatásáról egyelőre elég keveset tudunk. Az egyik potenciálisan halálos összetevőt azonban elcsípték a szakemberek.
Jönnek az új rák elleni fegyverek
A rákos betegek kezelésének egyik legnagyobb problémája, hogy a kóros sejtek rezisztenssé válnak az ellenük bevetett gyógyszerekkel szemben. A kutatók azonban találtak egy módszert, ami a rákot okozó fehérjéket megjelöli, és így már az immunrendszer képes kitakarítani őket a szervezetből. Sőt már hatástalanná vált gyógyszerek is újra bevethetővé válnak.
Így fogják eldönteni, ki a jó orvos
Nem minden sebész operál azonos hatékonysággal, s a betegeknek joguk volna tudni, hogy kinek a szikéje alá fekszenek be. De az orvosoknak is szükségük lenne a visszajelzésekre, hogy képezhessék magukat, és javítsanak a felkészültségükön. A műtőben mutatott teljesítményt nehéz mérni, de most új módszerek jelentek meg.
A szülők meglepő hatása gyerekeikre
Az nyilvánvaló, hogy a szülők nagyban meghatározzák a gyermekeik fizikai és mentális egészségét, de nem világos, hogy ez miként változik meg, ha az utódok felnőnek. Az is titok volt eddig, hogy mi történik, ha a párkapcsolat révén megjelenő családtagok új elemeket dobnak be.
Ezért halálos, ha sokat ülünk
Sokak számára a munka órákig tartó egyhelyben ülést jelent, ritka szünetekkel, egy-egy sétával az épület körül, vagy a folyosón. A jelenség egyre növekvő aggodalomra ad okot. A vizsgálatok azt mutatják, hogy ha órákat töltünk a székben, komoly károsodást indíthat el a szervezetben, akár az élettartamot is lerövidítve.
Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.