Társadalom
Egészségügy
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
Megvan 2015 legjobb magánrendelője
Az idén második alkalommal meghirdetett Év magánrendelője pályázatára rekordszámú nevezés érkezett, amelyből a páciensek szavazatai mellett szakmai zsűri választotta ki a legjobbakat. Az abszolút győztes a Budai Oltóközpont és Magánorvosi Centrum lett. A díjkiosztón a HáziPatika.com bemutatta az ország legnagyobb adatbázisára épülő orvoskereső szolgáltatását is.
Az ápolói munka a legnehezebb?
Az ápolóktól, ápolónőktől mindenki azt várja el, hogy mindig türelmesek, nyugodtak és empatikusak legyenek, barátságosak a betegekkel és a hozzátartozókkal egyaránt, a mostoha munkakörülmények, az alacsony fizetés és a komoly egészségügyi kockázatok ellenére.
Az idő és az odafigyelés miatt választunk magánorvost
Az időtényező és az orvos osztatlan figyelme a két legfontosabb szempont, ami miatt magánorvost választ egy mai beteg, derült ki a HáziPatika.com, a legnagyobb hazai egészségügyi portál által készített friss felmérésből. Az Év magánrendelője szavazás idén is kideríti, kik a legjobb magánorvosok Magyarországon. Május 20-ig adhatjuk le voksainkat kedvenc szakorvosaink rendelőire.
Astellas díj 2014: ők a legkiválóbb gyógyítók
"Itt veszíteni nem lehet, akit ugyanis betegei, vagy szakmai környezete a jelöléssel elismer, az csak nyertes lehet" - hangzott el pénteken este a 2014-es Év orvosa és a Média az orvosokért pályázat legjobbjait köszöntő Astellas Díjátadó Gálán.
Okosmedicina: telefonba költözik a kórház
Gyökerestül változtatja meg az egészségügyi szolgáltatásokat a robbanásszerűen fejlődő smart technológia. A régió egyik legnagyobb mobil-, smart technológiai és startup konferenciája, az SM 2015 kiemelten foglalkozik az okos medicina aktualitásaival és hazai lehetőségeivel.
A köd ritkulását követően jobbára gyengén vagy közepesen felhős időre számíthatunk - több felhő elsősorban északkeleten, keleten lehet helyenként. Az esti, késő esti órákban észak felől szakadozott frontális felhőzet is érkezik, de e mentén is kicsi a csapadék esélye. A napközben csupán időnként élénk nyugatias irányú szél estétől, késő estétől fokozatosan északnyugatira, északira fordul az érkező hidegfront mentén, ahol már előfordulhatnak erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.