Volt szakszervezeti vezető: „Féltek a mentősök, hogy kirúgják őket, ha panaszkodnak”

A mentős dolgozók nem mertek a szakszervezethez fordulni, mert azzal az állásukat kockáztatták - mondja a Mentőszolgálat volt szakszervezeti vezetője.

Félnek a mentősök

A Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének volt elnöke, Lengyel Tibor a Partizánban arról beszélt, hogy a mentős dolgozók nem mernek a szakszervezethez fordulni, mert azzal az állásukat kockáztatják – idézi az nlc cikke.  A volt mentőst 2024-ben küldték el a szervezettől. Az ok egy, az RTL-hez kiszivárgott esetlap volt, amin az látszott, hogy egy trombózisos beteghez három órán keresztül nem küldtek mentőt. Bár az adatok többségét kitakarták, az esetet néhány nap alatt azonosította a mentőszolgálat vezetése. A fotót készítő mentős mellett a szerintük azt kiszivárogtató Lengyelnek is felmondtak. 

mentőautó
Illusztráció: Getty Images

Öt óra várakozás trombózissal?

„Nem három volt az, hanem több. A bejelentéstől, amikor az orvos értesítette a mentőszolgálatot, hogy kér mentőt a beteghez, addig amíg a mentőbajtársaim a helyszínre értek, az öt óra hossza volt” – mondta Lengyel Partizán stúdiójában arról az esetről, ami az elbocsátásához vezetett.

Máshol nem tudnak dolgozni

Lengyel most elismerte, hogy ő szivárogtatta ki a dokumentumot. Azzal érvelt, hogy ezt mint szakszervezeti tisztségviselő tette, miután az érintett mentődolgozó „végső elkeseredésében és felháborodásában” a szakszervezethez fordult. Lengyel szerint rendszerszintű problémáról van szó: „A mentődolgozók ezért is félnek a szakszervezethez fordulni, mert ott lebeg a fejük fölött Damoklész kardja, hogy kirúgják őket, és nincsen másik mentőszolgálat, ahová elmehetnek” – mondta, amikor a másik mentődolgozó sorsáról kérdezték. Szerinte az OMSZ visszaél azzal, hogy máshol nem tudják gyakorolni a hivatásukat.

A következő kormánytól Lengyel azt kéri, adják vissza a mentős szakszervezetek jogait, kezdődjön tárgyalássorozat a problémákról és dolgozzák ki a megfelelő jogszabályi hátteret a működéshez. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +11 °C

Északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, és változóan felhős lesz az ég, de emellett mindenhol több órára kisüt a nap. Elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. Napközben az északi, északnyugati szél többfelé megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódik.A hőmérséklet délután 23, 29, késő este 15, 22 fok között várható. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?