Veszélyes francia mellimplantátumok

Nagy-Britannia legnagyobb plasztikai sebészeti hálózata bejelentette, hogy bizonyos francia gyártású mellimplantátumok az átlagnál hétszer hajlamosabbak a szakadásra, mint azt korábban feltételezték.

A Transform brit plasztikai sebészeti hálózat Sunday Telegraph-ban közzétett jelentése alapján a francia Poly Implant Prothese (PIP) által gyártott minden tizennegyedik szilikon implantátum kiszakadt 2006 óta, ez rendkívül magas, körülbelül 7 százalékos sérülési arányt jelent.

Naturális fotók mellplasztikárólEz az arány jóval magasabb a korábban becsült értéknél, a brit Orvosi és Egészségügyi Termékeket Ellenőrző és Szabályozó Hivatal (MHRA) ugyanis előzőleg mindössze 1 százalékra becsülte a mellimplantátumok sérülési arányát. A francia ellenőrzési és szabályozó hatóság (AFSSAPS) szerint a brit értékek túlzóak, és nem annyira rossz a helyzet. A francia hatóság felmérése szerint 5 százalék környékére tehető a szilikonbetétek szakadási aránya.

Az egészségügyi szakértők ajánlása szerint a PIP által gyártott implantátumokat minél előbb el kellene távolítani az érintett nők melléből. Nagy-Britanniában körülbelül 42 ezer, míg Franciaországban közel 30 ezer nő érintett. A francia vállalat nem kommentálta a sajtóban megjelenteket, és egyelőre a brit Egészségügyi Minisztérium sem tudta megerősíteni a számadatokat.

Andrew Lansley, brit egészségügyi államtitkár továbbra sem ajánlja a PIP által gyártott implantátumok rutinszerű eltávolítását, legalábbis amíg egyértelmű bizonyítékokkal nem tudják alátámasztani a sajtóban megjelent adatokat.

A közelmúltban csődbe ment PIP vállalat termékeit 2010-ben tiltották be, miután kiderült, hogy hatóságilag nem engedélyezett szilikon gélt alkalmaztak, és vélhetően ez okozta az abnormálisan magas sérülési arányt.Képgaléria: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra