Vért biztosan adott már. És vérplazmát?

Idén lesz 5 éves a Plazmaferezis Állomás Közhasznú Nonprofit Kft, aminek az elmúlt évek során komoly eredményeket sikerült elérnie. A 2008-as évhez viszonyítva tavaly például az önkéntes donorok száma és az előállított plazma mennyisége is a duplájára nőtt.

A plazmaferezis a véradás egy formája, az emberi vérplazma nyerésére szolgáló eljárás. Ilyenkor egy speciális készülék segítségével steril és zárt körülmények között, centrifugálással, majd szűréssel különítik el a vér alkotórészeit.

A teljesen automatizált módszernek köszönhetően a sejtes elemeket a donor ismételt szúrás nélkül kapja vissza. Ezután a 90 százalékban vizet tartalmazó plazmából a gyógyszergyártó üzemben életmentő készítmények készülnek. Egy alkalommal 7-800 milliliter plazma levételére van lehetőség, amely rendkívül gyorsan, mindössze 72 órán belül újratermelődik az emberi szervezetben. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy tíznaponta lehet plazmaadáson részt venni.

Emberi vérplazmából készülnek a különböző alvadási faktorok, amelyek a veleszületett vérzékenységben, a hemofíliában szenvedő betegek ellátásához szükségesek. Plazmából készülnek az immunrendszer működési zavaraiban szenvedő embereknek adható úgynevezett immunglobulin készítmények, sérülések után a tetanusz fertőzés megelőzésére szolgáló speciális immunglobulin készítmények, az égési sérültek, a súlyosan kivérzett, valamint gyógyítás céljából teljes plazmacserére szoruló betegek részére a humán albumin infúziók is.

A társaság plazmaferezis intézetei Budapesten és Debrecenben működnek, amelyet elsősorban egyetemista és főiskolás fiatalok keresnek fel. "Egyre többen ismerik fel a plazmaadás jelentőségét. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy vannak olyan donoraink, akik már túl vannak a 100. vérplazma adományozáson. Ezzel nem csak az embertársaik életét mentik meg, hanem a Nemzeti Önellátásra való törekvés eléréséhez is nagy segítséget nyújtanak" - hangsúlyozta Mikola Ádám a Plazmaferezis Kft. marketing vezetője.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.