Vérplazma levételére alkalmas centrumot avattak

Az ország harmadik plazmaferezis centrumát adták át pénteken Budapesten a Rókus Kórház területén.

Eddig Budapesten a Péterfy Sándor kórházban és a Debreceni Egyetem területén volt ilyen centrum, ahol életmentő gyógyszerek készítésére alkalmas vérplazmát vesznek le önkéntesektől - mondta az ünnepélyes megnyitón Illés Béla a Plazmaferezis Állomás Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője.

A plazmaferezis a véradás speciális formája, emberi vérplazmanyerésre szolgáló eljárás, amelynek során egy speciális készülék segítségével a levett vért plazmára, illetve sejtkomponensekre bontják.

A teljesen automatizált eljárás során steril és zárt körülmények között a donortól levett vért közvetlenül a donor ágya mellett működtetett speciális géppel, centrifugálással, majd szűréssel sejtes elemekre és plazmára különítik el. A sejtes elemeket a donor ismételt szúrás nélkül visszakapja, míg a 90 százalékban vizet tartalmazó plazmát összegyűjtik, amelyből nélkülözhetetlen életmentő gyógyszereket készítenek elsősorban a veleszületett vérzékenységben, immunrendszer különböző zavaraiban szenvedők, a súlyos szeptikus fertőzöttek valamint a gyakran vetélő nők számára.

Egy alkalommal 700-800 milliliter plazmát lehet levenni, ami rendkívül gyorsan, mindössze 72 órán belül pótlódik az emberi szervezetben. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy 10 naponta lehet plazmaadáson részt venni.

A mai napon átadott centrumban 16 gépén megfelelő számú donor jelentkezése esetén évente 15-18 ezer liter plazmát vehetnek le a jelentkezőktől.

Bárki lehet donor 18 és 60 év között, amennyiben az orvosi vizsgálat negatív eredménnyel zárul. Minden jelentkezőnek megnézik a vérképét, összfehérje immunglobulin állományát, ugyanakkor egy vírusszűrésen esik át.

Az ügyvezetője szerint további centrumokat kívánnak létrehozni elsősorban az egyetemekhez kapcsolódva Szegeden és Miskolcon.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.