UV-fénnyel a tbc ellen!

Az ultraibolya fény akár 70 százalékkal is csökkentheti a tuberkulózis terjedését a kórházakban és a várószobákban, állítja egy tanulmány. A kékes fény még a veszélyes gyógyszer rezisztens törzseket is elpusztította.

Minden évben több, mint kilencmillióan fertőződnek meg a tuberkulózissal és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint közel kétmillióan halnak bele a betegségbe, főként a szegény országokban. A fertőződési arány különösen a börtönökben, a kórházakban és a hajléktalanszállásokon magas. Köhögés vagy tüsszentés során a tbc baktériumok apró cseppek formájában jutnak a levegőbe, ezek megfertőzhetik a látogatókat, a személyzetet és a többi beteget is.

"Amikor zsúfolva vannak együtt az emberek egy kórházi várószobában, egy köhintéssel számos fogékony beteget lehet megfertőzni" - mondta el Roderick Escombe, a londoni Imperial College kutatója, a tanulmány vezető szerzője.

Escombe és munkatársai az UV-fénynek a tuberkulózis fertőzött emberekről tengerimalacokra történő terjedésére gyakorolt hatását vizsgálta, három csoportot tett ki egy perui tbc/HIV osztály keringetett levegőjének. Az állatok egyik csoportját UV-sugárzásnak is kitették, egy másikat pedig negatív ionizátoros légtisztítóval ellátott térben tartották. A kontrollcsoport tengerimalacainak több, mint egyharmada kapta el a betegséget, az UV-fénnyel kezelt csoportból azonban mindössze 9,5 százalék. Az ionizátorok 14 százalékra csökkentették a fertőződési arányt.

Egyetlen, a mennyezetről lelógó ultraibolya-C fényforrás - egy levegőt keverő ventilátorral - , DNS-üket károsítva felfüggesztette a baktériumok működését, így azok nem tudnak fertőzni, növekedni vagy osztódni. Az ultraibolya fényt már használják az üres mentőautók és műtők fertőtlenítésénél, jegyezte meg a szabadon hozzáférhető online folyóiratban, a PloS Medicine-ben megjelent tanulmány.

A tuberkulózis főként az olyan szegény országokban sújt le, amelyekben hiányoznak az erőforrások a gyors diagnózishoz, elkülönítéshez és kezeléshez. A gyógyszer rezisztens tbc is sokkal gyakoribb a fejlődő országokban. Az UV-C fény nem drága, egy jellemző mennyezeti UVC lámpa körülbelül 350 dollárba (mintegy 80 ezer Ft) kerül, a cserélhető égő körülbelül 25 dollár (5800 Ft).

"A fényforrást elég magasra kell tenni, hogy a betegek és a személyzet ne kapjon túl nagy dózist a sugárzásból" - figyelmeztetett Catherine Noakes, a Leedsi Egyetem kutatója, a tanulmány társszerzője. "A legnagyobb hatékonyság elérése érdekében a szellőztető rendszereknek folyamatosan áramoltatniuk kell a sterilizált levegőt a betegek szintjére, a potenciálisan fertőző levegőt pedig fel a fényforrás felé."

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +8 °C
Minimum: +1 °C

Napközben elsősorban a Dunától keletre akár hosszabb időre is elvékonyodhat, felszakadozhat a felhőzet, ezzel szemben a nyugati, délnyugati harmadban többfelé tartósan borult időre van kilátás. Időszakos gyenge eső, zápor az ország több pontján is előfordulhat - a nappali órákban kisebb eséllyel az Alföldön eshet. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleti, délkeleti szél, de az északkeleti tájakon gyengébb lesz a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet a nyugati harmadban és Borsodban többnyire 3 és 8, másutt 9 és 16 fok között valószínű - a délkeleti határ közelében lehet a legenyhébb az idő. Késő este 0, +7 fok várható. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!