Újabb nagy egészségügyi átalakítás jön

Április elsejével újabb négy minisztériumi háttérintézmény, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal, a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet, az Országos Közegészségügyi Központ és az Országos Epidemiológiai Központ szűnik meg jogutódlással - tudta meg a Magyar Hírlap a Miniszterelnökségtől.

Az újság keddi cikke szerint a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet területi szervei július 1-jével szűnnek meg, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság pedig november 1-jével, a Magyar Államkincstárba történő beolvadással. Januárban huszonöt, tavaly szeptember 1-jétől tizennégy intézmény szűnt meg.

A kórházak infrastrukturális fejlesztése mellett fontos, hogy a betegutakat is egyszerűsítsék, hogy a páciensek gyorsabban juthassanak hozzá a megfelelő ellátáshoz. Erről bővebben az alábbi cikkünkben írtunk!

Tízezer dolgozót szerveznek át

A megszűnő központi költségvetési szervek hatósági feladat- és hatásköreinek jelentős része a közigazgatási szervezetrendszer területi és helyi szintjeire, illetve a járási hivatalokhoz, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalokhoz kerültek, kerülnek.

Az érintett szervezeteknek 20 százalékos bértömegcsökkentést kellett végrehajtaniuk
Az érintett szervezeteknek 20 százalékos bértömegcsökkentést kellett végrehajtaniuk

A megszüntetett központi hivataloktól és költségvetési szervektől a kormányhivatali szervezetrendszerbe megközelítőleg 2500, míg a fővárosi és megyei kormányhivataloktól a járási hivatalokhoz 7500 dolgozó került át eddig. Az érintett szervezeteknek 20 százalékos bértömegcsökkentést kellett végrehajtaniuk - erősítették meg.

Az idei évre vonatkozó megtakarítások összege a Miniszterelnökség szerint még nem ismert, mivel a költségvetési beszámolók az átalakulást követően készülnek, de a hatásokat bemutató adatok a már tavaly szeptember 1-jével megszüntetett szervek esetében is legkorábban az idén jelennek meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra